A vasi zenekar nem csak elkészítette első magyar nyelvű dalát, de a libabőr faktort is kimaxolta.
Jól indított a hetet az egyik legígéretesebb vasi zenekar a Soulwave. Az elmúlt hetek komoly stúdió és forgatási munkái ugyanis egyszerre értek be. A srácok ugyanis nem csak elkészítették legújabb dalukat, de a track megjelenéssel együtt adták ki annak videoklipjét is, amelynek mutatója a cikk íródása közben épp az ezres klikkszámot súrolja. Nem is csoda, hiszen a zene és a szöveg olyannyira passzol egymáshoz, hogy a lúdbőrözés nem fog elmaradni.
A Soulwave ezzel tehát mérföldkőhöz érkezett, hiszen az eddig csak és kizárólag angolul szóló dalok mellé a magyar nyelvűek is szépen felcsatlakoznak. A dalt rendszeresen játssza a Nyugat Rádió, a Soulwavet pedig legközelebb július 19-én az AlteRábán lehet látni, hallani.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!