Elhunyt Stipkovits Ferenc főiskolai docens, volt szombathelyi tanszékvezető

A volt szombathelyi tanszékvezető 74 éves volt.

Elhunyt Stipkovits Ferenc, a Berzsenyi Dániel Főiskola és a Savaria Egyetemi Központ nyugalmazott oktatója, a gazdaságtudományi tanszék volt vezetője.

Évtizedeken át oktatott a szombathelyi Berzsenyi főiskolán, majd annak jogutódjában, a Savaria Egyetemi Központban. Tanulmányait Szlovéniában és magyar egyetemeken végezte, a pécsi egyetemen doktorált.

Stipkovits Ferenc
Horváth Balázs

Nevéhez több tudományos kötet, rengeteg tanulmány fűződik, politológusként fő szakterülete a szlovén, és általában a nemzeti kisebbségek kutatása volt. Körmendi származásúként és körmendi lakosként rengeteget tett a város és az egész megye kulturális és közéletéért, helytörténészként is több írása jelent meg.

Korábban a politikában is jelen volt, 1990-ben az MSZP jelöltjeként indult a körmendi választókerületben az országgyűlési képviselő-választáson, ott nem járt sikerrel, de több cikluson át volt önkormányzati képviselő Körmenden, és hosszú ideig tagja volt a Vas megyei közgyűlésnek is.

A szombathelyi főiskola, majd egyetem mellett tanított az ELTE-n és a Századvég politikai iskolájában is, de óraadóként több intézményben is oktatott.

Pályája során többször kitüntették, legutóbb tavaly májusban Eötvös Loránd-emlékérmet vehetett át a szombathelyi gazdaságtudományi tanszéken végzett húsz éves munkájáért.

Nyugodj békében, Tanár Úr!

Stipkovits Ferenc népszerű volt a hallgatók között, ami közvetlen, segítőkész személyiségének volt köszönhető. Annak idején a Berzsenyi Főiskola bölcsészkarán ő volt a politológia, pontosabban a Társadalomtudományi alapismeretek című tantárgy oktatója.

Akkor már ismertük egymást, kezdő újságíró voltam, amikor ő a nagypolitikai szerepvállalásra készült. A maximumot követelte meg, és utána is tartottuk a kapcsolatot.

Ő volt az, aki később addig biztatott, amíg jelentkeztem a Pécsi Tudományegyetem politikatudományi mesterképzésére, közben folyamatosan támogatott, és talán nálam is jobban örült, amikor átvehettem az okleveles politológus diplomát.

Később is tartottuk a kapcsolatot, igaz, lazábban, hiszen nyugdíjba vonulása óta kevesebbet járt Szombathelyen, de bármikor felhívhattam, mindig szánt időt erre.

A hír hallatán rögtön az jutott eszembe, ezután hiába próbálom felhívni. Tanár úr, hiányozni fogsz, nyugodj békében!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet