A Szabad Európa TV egy kísérleti retro-médium, amely a rendszerváltásról tudósít 30 év távlatából, és a mai szólásszabadság helyzetéről '89 szemszögéből - írtuk nemrég programelőzetesünkben
A Szabad Európa TV elhozza Szombathelyre '89 jövőjét 2020. February 18. 20:02 .
A budapesti székhelyű Pneuma Szöv. művészeti csoport és a KÖME - Kulturális Örökség Menedzserek Egyesülete indította el a programot, a Pneuma-csoport évek óta szervez köztéri akciókat. Főleg Budapesten, de pár éve megfordultak Lipcsében is.
A művészcsoport 2008 óta aktív, munkáikban mindig fontos a helyszínválasztás – dolgoztak már a Blaha Lujza téri kihalt Corvin Áruház egyik részlegén, vagy a nyolcadik kerület forgalmas terein, vagy tavaly nyáron a Pornóapáti és Beled közti, Pinka-patak menti határsávban. Bevallásuk szerint a színházi eszközökkel nyitott kérdéseket, minket érintő társadalmi kérdéseket vizsgálnak – a légszennyezettségtől, a médiakontrollon át, a szabadság mibenlétéig.
A csütörtöki bemutatkozás kissé kaotikusra sikerült, a Bohém első kistermében gyűltünk össze vagy húszan, az egyetem képzőművészeti szakos hallgatói is szép számmal voltak jelen, de láttunk a rendszerváltást tevékenyen átélt arcokat is. Az egész félhomályban zajlott, néha kisebb videóbejátszásokkal.
Egészen baráti volt a hangulat, mondjuk ennyi ember ilyen kis helyen csak így fér el. Volt itt zsíroskenyérre szitált ’89 és TV embléma, sőt egy "titokszobaként" felállított helyiség is, ahol kíváncsi szemek elől rejtetten egy kamerának el lehetett mesélni a rendszerváltással kapcsolatos emlékeket.
Ugyanis a Szabad Európa TV-t nem szó szerint kell értelmezni, és a politikához is csak áttételesen van köze. A csoport szeretné a szubjektív emlékek alapján feldolgozni az 1989-es rendszerváltást. Mert, ugye, hivatalos narratíva, történetmesélés van erről bőven, s apolitikusok is minősítik épp aktuális érdekeik szerint az akkori eseményeket, de a saját emlékeken alapuló, szubjektív történeteket még nem dolgozta fel senki.
A Szabad Európa TV egy félévig az osztrák-magyar (Felsőőr-Szombathely) állomásozó művészeti projekt, amely az itt élők bevonásával – felkínált történeteken, elmesélt tárgyakon, ikonikus helyszíneken keresztül – szeretne a rendszerváltozás időszakából egy személyes, szubjektív archívumot (emléktárat, és ha már "tévéről" van szó, adástárat) létrehozni.
Egy-egy ilyen akció kapcsán felmerül a művészeti "elérés" hatósugara, vajon hány emberhez lehet így eljutni – jött a közönség soraiból a kérdés. Sarah de Günthertől, a Pneuma Szöv. egyik alapító művészétől meg tudhattuk, hogy őket művészként nem a közönség száma, hanem sokkal inkább ebben az alkotó munkában létre jövő minőségi kapcsolatok, a hosszabb távú közös gondolkozás érdekeli.
A program tehát csak most kezdődik, azt nem tudjuk, az este folyamán valaki használta-e a titokszobát, de ahogyan már írtuk, voltak olyanok, akiknek lenne mesélni valójuk. A csoport most kezd el dolgozni a videókon, ők is keresik a történetmesélő szereplőket, és jelentkezni is lehet az info_KUKAC_tv-free-europe_PONT_eu email címen.
Azután, ha elkészülnek az anyaggal, azt be is mutatják. Március 28-án szombaton az felsőőri OHO-ban (Offenes Haus Oberwart) egy színházi show és egy kiállítás keretében, majd május végén hasonló felállásban Szombathelyen is.