Eltűnt majd előkerült a Szombathelyen is ismert Szabó Bálint szegedi képviselő

A politikus állítólag most is leleplezésre készült, de sajtótájékoztatóján nem jelent meg. Korábban lapunknak is adott interjút.

Frissítés

A szegedma.hu és a Délmagyar is úgy értesült hétfőn késő este, hogy előkerült Szabó Bálint. A rendőrség egyelőre csak annyit közölt a lapokkal, hogy a férfi életben van, ennél többet nem árultak el az állapotáról.


Korábban írtuk

Hétfő délután 13 óra óta eltűnt személyként keresik Szabó Bálint szegedi önkormányzati képviselőt – erősítette meg az Indexnek a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság. A körözés megjelent a rendőrség honlapján is.

HIVATALOS: tényleg eltűnt Szabó Bálint, felesége jelentette be a rendőrségen! SZERZŐ: KIBÉDI PÉTER (KIP) 2021. FEBRUÁR...

Közzétette: Eltűnt emberekért-megoszthatod – 2021. február 15., hétfő

A képviselő hétfő reggel elment futni, ez az utolsó dolog, amit tudni lehet róla, felesége délelőtt jelentette be eltűnését a rendőrségen – számolt be a szegedma.hu.

Szabó Bálint 2019-ben jogerősen pert vesztett Botka László szegedi polgármesterrel szemben, miután az beperelte azért, mert az Echo tévében azt állította: a „Szeviép-ügy szálai az önkormányzatig nyúlnak”.

A politikus állítólag most is leleplezésre készült, vasárnap még egy videóval jelentkezett, amelyben súlyos állításokat fogalmazott meg Botka László polgármesterről és információkat ígért hétfő reggelre, ám nem jelent meg a reggel nyolc órára meghirdetett sajtótájékoztatón.

Szabó Bálint aktívan részt vett a Vas megyei MSZP-s tagtoborzási botrányban

17 évvel ezelőtt robbant ki az MSZP tagtoborzási botránya Vas megyében. Az ügy annyira bonyolult volt, hogy külön rovatot indítottunk.

A lényeg, hogy az MSZP-ben jelenleg is aktív Tóth Csaba vezetésével a megye több városában fiktív tagokat léptettek be a pártba, a nevekért, címekért és aláírásokért fizettek a többségében roma beszervezettnek. Ezzel egyrészt a párt országos vezetőségénél akartak jó pontokat és nagyobb szerepet kapni, másrészt Tóth Csaba így akarta átvenni az irányítást az MSZP Vas megyei szervezeteiben. A botrány kirobbant, a rendőrség vizsgálódott, Szabó Bálint is képbe került, mert abban az időben a Tóth mellett dolgozott.

Szabó Bálint
BZ

Végül Kiss Péter, akkori kancelláriaminiszter vette át a párt megyei vezetését, és mintegy másfél évre volt szüksége, hogy rendet tegyen a helyi szervezetekben.

Szabó Bálint – Tóth Csabával együtt – eltűnt akkor a megyéből, mint kiderült, Szegedre költözött. 2011-ben csatlakozott az akkor alakult Demokratikus Koalícióhoz, 2013 januárjában Gyurcsány Ferenc kísérőjeként Gyurcsány: 30 év múlva azt fogják mondani, ennek a fickónak igaza volt 2013. January 27. 08:09 járt szerkesztőségünkben. 2013 májusában aztán interjút adott a Heti Válasznak, ebben beszélt az őszödi beszéd kiszivárogtatóiról. Ezt követte a fentebb már említett Nyugat-interjú Kitálalt nekünk Szabó Bálint, az őszödi koronatanú 2013. May 24. 16:00 .

Az interjú után – mint ahogyan Facebook-oldalán fogalmaz - véget ért pártbeli szereplése, de mint írta, lélekben továbbra is DK-s maradt. Viszont 2014 elején bejelentette Visszavonul a pártpolitikától az őszödi tanú 2014. January 21. 12:56 , hogy visszavonul a pártpolitikától.

Szabó aztán Szegeden kezdett karriert építeni, de 2016 őszén a csepregi képviselő-testület feloszlatása után elindult a polgármesteri székért Sikkasztás történt egy csepregi intézményben, jelentette be Szabó Bálint polgármester-jelölt 2016. September 23. 16:03 , összesen 152 szavazatot kapott Csepreg újraválasztotta a korábban felfüggesztett polgármestert 2016. September 25. 20:40 .

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet