A számítástechnika hőskora

Programtöltő magnók, joystickok, tíz centi magas billentyűzetek, fekete-fehér monitorok. Hőskorból származó eszközök a Puskás szakképző kiállításán.

Az első számítógép, amihez e sorok írójának köze volt, egy Spektrum 48-as volt, a Commodore 64 ehhez képest luxusnak számított. Nem volt memóriája, a kezdetleges szoftvert magnóról kellett betölteni, jó néhány percig el is tartott. Aztán jött a PC, majd a hordozható gépek, amelyek egy közepes bőröndre hasonlítottak, mi pedig bújtuk a szakkönyveket, hogy valami fogalmunk legyen a DOS rendszerről.

Jó régen volt, de most fel lehet eleveníteni azokat az időket, hiszen a szombathelyi Puskás Tivadar Szakképző Iskolában kiállítás nyílt a számítástechnika hőskoráról. A tárlat anyaga Bolla Tamás gyűjteménye, aki régóta gyűjti az elavult készülékeket, tartozékokat, szakkönyveket. Szemezgessen galériánkból.

A tárlat egyébként április 22-ig lesz nyitva, látogatható hétköznapokon 8 és 20 óra között.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra