Írjon színdarabot Szent Márton tiszteletére, nyerjen 3 millát!

Szombathely önkormányzata a Weöres Sándor Színházzal karöltve ír ki nyílt drámapályázatot.

2016-ban ünnepeljük Európa egyik legnagyobb szentje, Szent Márton születésének 1700-adik évfordulóját, ami azért fontos nekünk itt a nyugati végeken, mert az ifjú Marci Savariában látta meg a napvilágot. Igaz, fiatalon messze került a szülővárostól, de visszatért később igét hirdetni, 81 évesen, halálakor pedig már csodatévő szentként tisztelték. Mindmáig személyéhez kötjük az európai identitástudat humanista értékrendjének – az igazságosság, a tolerancia, a szolidaritás, a segítségnyújtás, a szellemi és anyagi javak megosztása morális elvének – megteremtését.

A közelgő évforduló megünneplésének részeként írja ki a városvezetés a drámapályázatot, azzal az elvárással, hogy a beadandó művek a szent élettörténetéből és szellemi hagyatékából kibontható, ma is érvényes és időszerű üzenetet fogalmazzanak meg, és egy olyan embert mutassanak be, aki a maga idejében Európa modern gondolkodású alakja volt.

És akkor átadjuk a szót a hivatalos közleménynek:

A pályázatra kizárólag olyan magyar nyelvű színdarab nyújtható be, amely még nem jelent meg nyomtatásban, nem mutatták be színpadon, nem nyert díjat korábbi drámapályázatokon, illetve előadási vagy közlési jogával más intézmény nem rendelkezik. Egy szerző (vagy szerzői társulás) csak egy művel indulhat. A pályaműveket két – írógéppel írt vagy számítógéppel nyomtatott – példányban kell beküldeni. A pályázat jeligés: a szerző nevét és címét külön lezárt borítékban mellékeljék. A pályamunkákat kizárólag „Drámapályázat” feliratú postai küldeményként kérjük a Szombathely MJV Polgármesteri Hivatal - Szent Márton Programiroda címére (9700 Szombathely, Kossuth L. u. 1-3.) eljuttatni, a postabélyegző legkésőbbi dátuma 2014. december 1. lehet.

A színházi és irodalmi élet neves képviselőiből álló bírálóbizottság egyetlen, bruttó 3 millió forint összegű díjat ítél oda. Az eredményhirdetésre 2015. február 27-én kerül sor. A díjnyertes művet a Weöres Sándor Színház 2016 márciusában színre viszi. A győztes dráma bemutatásának kizárólagos joga a jubileumi év végéig a színházat illeti. Ha a zsűri nem talál a pályadíj elnyerésére érdemes darabot, jogában áll különdíjat kiadni. A pályamunkák kéziratát nem őrizzük meg, és nem küldjük vissza.

Szombathely, 2014. május 30.
Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra