Szerdán történelmi csúcsot dönt a hazai benzinár

A szakértő szerint azonban itt még nincs vége.

Szerdán történelmi csúcsot dönt a hazai benzinár. Egy liter átlagosan 457 forintba kerül majd. A dízel ára is megugrik, egy literért 450 forintot kell majd fizetni. A GKI Gazdaságkutató szerint az 500 forintos literenkénti ár sem kizárt a forint gyengülése és a kőolaj világpiaci árának emelkedése esetén.

Megéri most tankolni, szerdától ugyanis történelmi csúcsot dönt a benzinár. A 6 forintos emelkedésnek köszönhetően 457 forint lesz egy liter benzin. A dízel ára 2 forinttal emelkedik, átlagosan 450 forintba kerül majd literenként.

Az ATV híradójának nyilatkozó autósok idegesen reagáltak a hírre, ugyanakkor azt mondták: emiatt nem használják kevesebbet a kocsijukat. A Fidesz 2006-ban még a kormány gazdaságpolitikájának tudta be azt, hogy a benzin ára elérte az akkor történelmi csúcsnak számító 300 forintos literenként árat. „Egyetlen oka van: forintgyengülés. A forint gyengülésnek pedig két oka van, az egyik az a felelőtlen, populista gazdaságpolitika, amit Gyurcsány Ferencék műveltek” – mondta akkor Révész Máriusz, országgyűlési képviselő.

A sajtótájékoztató idején 225 forintot kellett fizetnie egy dollárért, ezzel szemben most 295 forintért kapható az amerikai valuta. A GKI vezérigazgatója, Molnár László a híradónak azt mondta: a forint-dollár árfolyam és a világpiaci ár mellett a hazai magas adószint is hozzájárul a magas üzemanyagárhoz. „Ha nem lenne állami adó, akkor akár ennyiért is lehetne üzemanyagot használni, tehát ilyen 160 forint lenne a literenkénti üzemanyagár” – magyarázta.

A híradó megkérdezte a Pénzügyminisztériumot, hogy tervezik-e a jövedéki adó csökkentését vagy az áfa mérséklését az üzemanyagoknál. Azt írták: az Európai Unióban Magyarországon a legalacsonyabb az üzemanyagok jövedéki adója – írja az atv.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság