A portréfotózásból élő Gabriel Hillnek nem biztos, hogy fogalma van arról, milyen alattomos gyűlöletkampányt folytat éppen Magyarország kormánya háborús válságból menekülő emberek ellen. Ettől függetlenül mégis egy olyan fotóprojektbe fogott, ami akaratán kívül is letaglózó ellenpontja a kék óriásplakátoknak: migránsokat látunk rajtuk, de annál inkább embereket, akik kénytelenek voltak maguk mögött hagyni mindent.
Hill a svájci Bázel városában él, de épp egy menekültbefogadó állomás mellett, ezért nap mint találkozik ilyen emberekkel. Azt mondta a Petapixelnek, nagyon furcsa, hogy olyan emberek fotózásából él, akiknek túlnyomórészt sokkal több mindene van, mint a legtöbbünknek, a menekülteknek viszont sokkal kevesebb mindene, sőt, néha semmije. A menekültkrízis megérintette, így megcsinálta karrierjének egyik legerősebb sorozatát, amit most mi is megmutatunk. Az egyéni történetekkel együtt.
Shireen (21 éves), Afganisztánból menekült hat éve
"Két éve élek Svájcban. A családom csak azt tudta kifizetni, hogy idéig eljuthassak. Így egymagam vagyok itt. Ők maguknak már nem tudták kifizetni az utazást. Amikor elindultam, az apám adott egy mobiltelefont: az éppen viselt ruháimon kívül ez volt az egyetlen dolog nálam. De ezzel tudtam velük beszélni, és így nem éreztem magam már annyira egyedül. Ez jelentett nekem mindent" - mondta a fotósnak.
Sejla (33 éves), Boszniát hagyta ott 1992-ben
A délszláv háború elől menekülő - akkor még alig kilenc éves - lány az akkoriban munka miatt gyakran utazó apjától mindig azt kérte, hogy hozzon neki egy igazi majmot. Helyette ezt a plüssnyulat kapta, amit viszont a harcok kitörésekor otthon hagyott, annyira nem értette, mi zajlik körülötte, és mit kéne magával vinnie. Három évvel később viszont egész testében rázkódott, amikor meglátta apját a zürichi reptéren - amint a nyulacskáját tartja a kezében.
Yosief (20 éves), a világ legszegényebb országából, Eritreából
Afrika legnyomorultabb államából menekült Yosief, súlyos megpróbáltatások árán: sokszor rabul ejtették, számos országban, a Föld legnagyobb sivatagain át érkezett, és bár néhány személyes tárgyat magával vitt, ezeket mégis el kellett dobálnia, hogy az életet jelentő vizespalackokat vihesse. Ezért már csak egy kis notesze maradt fényképekkel és fontos telefonszámokkal.
Nazim (26 éves), Afganisztánból
Öt éve hagyta el hazáját, ahol rendőrnek készült - ez volt minden álma -, de szolgálatba állását követően nem sokkal komolyra fordult a helyzet, és menekülnie kellett. Volt egy hátizsákja, de az embercsempészek arra kötelezték, hogy dobja el. Az egyetlen tulajdona, ami maradt, ez a kiskönyv a rendőrakadémiáról és egy nyaklánc, amit édesanyjától kapott.
Vinasithamby (64 éves), Srí Lankából
1984-ben intett búcsút az India partjaitól délre található óceáni szigettől a véres polgárháború miatt. Gyalog, vízen és vonaton is haladt, míg végül Svájcba ért, a családi fotóit tudta csak megtartani. A családtagjai sajnos már meghaltak.
Farhad (27 éves) Afganisztánból, édesanyja fotójával
Vele is mindent kidobattak az emberek, akik a szöktetésből élnek. De az édesanyjáról készült fényképet nem volt szíve kihajítani, ezért a ruhája alá rejtette azt. Amióta 2007-ben elhagyta hazáját, fogalma sincs, mi lehet vele.
Mahmoud (20 éves) Libanonból, aki nem mutathatja meg az arcát
A palesztín fiú pár éve megtért kereszténynek, egy pap adta neki ezt a Bibliát. Amikor hajón szökött, szöktette ezt is, legféltettebb kincsét, amiről azt mondja, sokszor erőt adott neki. "Bár sós víz áztatta és koszos, de nem akarok újat. Az arcomat viszont nem mutathatom, mivel Svájcban egy főleg muszlimok lakta menekültszálláson élek, és csak a családom tudja, hogy vallást váltottam. Így dupla életet élek" - mondja.
