A bolgár főváros repülőterénél kedden délután találtak egy gyanús kisbuszt, sofőr nélkül leparkolva, de csomagokkal megrakva, ami miatt az egyes Terminált lezárták az utasok elől.
Ellentmondó híradások érkeztek az ügyben, először a hivatalos reptéri források arról számoltak be, hogy találtak robbanószerkezetet, majd ezt arra módosították, hogy mégsem, legalábbis egyelőre. Terrorelhárítók, rendőrök, határőrök, tűzoltók és mentősök is nagy számban jelentek meg a helyszínen. Éjfélig lezárva tartják a terminált.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!