Volt miről a szombathelyi szimfonikusoknak sajtótájékoztatót tartani, ugyanis már holnap este, szeptember 26-án útjára indul őszi koncertszezonjuk. Mindjárt egy kuriózummal nyitnak: azon ritka alkalmak egyike lesz, amelyen a vezető karmester, Madaras Gergely feleségével közösen lép színpadra. Győri Noémi fiatal fuvolista, aki egy impresszionista szerző, Ibert csöppet sem könnyű fuvolaversenyével mutatkozik be Szombathelyen. A programban még csütörtök és péntek este egy Strauss-mű és Dvořák kevésbé ismert VIII. szimfóniája szerepel.
Ahogy a sajtótájékoztatón elhangzott, a hétvégén szinte ugyanezzel a repertoárral a MÜPÁ-ban is vendégszerepel a szombathelyi együttes.
Annyi változás lesz, hogy Budapesten egy tehetséges fiatal zongorista: Balogh Alexandra is bemutatkozik, Mozart zongoraversenyét játssza majd. Kiss Barna zenekar igazgatótól megtudtuk, a héten két egymást követő napon is koncerteznek a MÜPá-ban, de eztán is, havonta megfordul majd a zenekar a fővárosban, fellépnek egy nagyszabású kortárs Hommage á Erkel koncerttel például a Vigadóban is.
Best of Hollywood Classics
Ebben a szezonban sem maradhat el a Hollywood MM Classics,
Állat volt, ahogy a Dallas és a Kill Bill soundtrackje felrobbantotta a Bartók Termet 2017. November 10. 11:16 ráadásul idén 10. alkalommal jelentkezik a szombathelyi szimfonikusok legsikeresebb zenei terméke. Jövő héten három estén át pörögnek a filmbejátszások, hozzá a zenék. A részletek sem titkosak már, de beharangozni sem kell nagyon a koncerteket, a pótszékes helyek is elfogytak. Szokott színvonalban, tűzijátékos, koktélos kivitelben, Pejcsik Péter vezényletével, Radics Gigivel és Király Viktorral, az elmúlt év legsikeresebb számaival jelentkeznek.
Október 10-ét is bejelölhetjük a naptárunkba: minden idők egyik legmegindítóbb műve, Mozart Requiem lesz
Szerda este fél 8-kor a Székesegyházban W. A. Mozart Requiem-je csendül fel a Martinus koncertek keretében, a Nemzeti Énekkar, Szemere Zita, Bakos Kornélia, Szappanos Tibor, Hámori Szabolcs, valamint a Savaria Szimfonikus Zenekar közreműködésével.
A koncertet a zenekar karmester asszisztense, Thomas Kornél vezényli majd. Aki, ezt is a sajtótájékoztatón tudtuk meg, nemrégiben a nagy nívójú Nizzai Operaház Nemzetközi Karmesterversenyen 2. helyezést ért el. A helyezés mellett ráadásul két fontos különdíjat is besöpört. Thomas Kornél szombathelyi szerződését még egy évre meghosszabbították, így eztán is itt segédkezik Madaras Gergőnek és a zenekarnak a művek begyakorlásában.
Még egy kihagyhatatlan koncert az őszben: a Savaria Szimfonikus Zenekar és az Amadinda közös hangversenye
Az idén 35 éves nemzeti kincsünk, a valóban páratlan Amadinda ütősegyüttes a hivatalos repertoár szerint Eötvös Péter, Toru Takemitsu, Gyöngyösi Levente és Bizet-Scsedrin műveit játssza majd. Madaras Gergely vezényel, aki elmondta, az együttes kamionnyi ütőshangszerrel érkezik majd, nem véletlenül, már egyeztettek, úgyhogy parádés ütős ráadások is várhatóak. Az évad legütősebb koncertjének ígérkezik - beígérték. Ja, és az időpont: november 10., az Agora MSH-ban találkozunk!