Szombathely több pénzt szán a kézilabdaklubnak, egy feltétellel: ha beleláthat az SZKKA gazdálkodásába

Felhőtlennek tűnik a város és a klub kapcsolata, de ennek módjáról eltérnek a vélemények.

Nemrégiben terjedelmes interjút közöltünk Pődör Zoltán: „Az én motivációm most sem túl bonyolult: a két lányom” 2024. January 24. 18:49 Pődör Zoltánnal az SZKKA (Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia) klubvezetőjével, amelyben ennek gazdálkodásáról is szó esett.

Ebben a klubvezető lapunknak elmondta, a profi csapat több lábon áll, viszont az SZKKA legnagyobb támogatója jelenleg Szombathely város önkormányzata.

SZKKA-Vasas
szombathelyikezilabda.hu

Az is szóba került, hogy az önkormányzat visszatart pénzeket, amihez hozzájut a klub, ha hozzájárul a város által adott közpénzek átvilágításához. Ebben maximálisan együttműködünk – mondta nekünk Pődör -, a folyamat már el is indult.

Bízunk benne, hogy ez hamar lezajlik és nem lesznek újabb akadályai a pénzek lehívásának. Ez azért is fontos lenne, mert az alaptámogatásunk tavaly évi 50 millióról 30 millióra csökkent, és ebből még mindig van függőben.

Nos, Szombathely közgyűlése februárban tárgyalja a költségvetést, amelyben az SZKKA támogatásával kapcsolatban a tavalyi 30 millió helyett a városvezetés 40 millió forintra tesz javaslatot.

Pödör Zoltán SZKKA interjú
Mészáros D. Zsolt

A vita azonban nem is emiatt van a klub és a városvezetés közt. Pődör ugyanis megemlítette a nekünk adott interjúban, hogy a klub átvilágításában együttműködnek a várossal, információink szerint azonban csak arra a részére engednének rálátást, amit a város utalt át a számukra.

Ez azonban a városnak nem elég. Éppen ezért tartják vissza a klubvezető által említett pénzt is. A város azt szeretné elérni, hogy álljon fel egy ellenőrző bizottság, amelyben van saját delegáltja is, aki rálát a teljes gazdálkodásra.

Ezzel - mondja informátorunk - megkerülhető lenne az átvilágítás hosszas folyamata, így a klub egyből megkapná a tavalyról elmaradt pénzt, illetve azt az emelt összeget is, amit a februári közgyűlésen számára feltehetően megszavaznak.

A megoldás ilyen egyszerű, de elhangzott - és ezt szó szerint idézzük, a klubvezető "kézzel-lábbal tiltakozik ellene". Tulajdonképpen erről beszélt László Győző alpolgármester is a város Facebook-oldalán megjelent videójában. Innentől fogva, hogy stílszerűek legyünk, a klub térfelén pattog a labda.

A teljes képhez hozzátartozik, hogy - meg nem erősített információk A jelek szerint megvannak a Fidesz szombathelyi képviselőjelöltjei 2024. February 07. 06:59 szerint - Pődör Zoltán a Fidesz képviselőjelöltje lesz Szombathelyen a júniusi önkormányzati választásokon. Az elnök mindenesetre aláírta azt a nyílt levelet Jobboldali elkötelezettségű szombathelyi polgárok egy csoportja nyílt levélben támogatja Lenkai Nórát 2024. February 08. 16:48 , amelyben jobboldali elkötelezettségű polgárok Lenkai Nórát, az ELTE SEK rektori biztosát javasolják a Fidesz polgármester-jelöltjének.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet