A szombathelyi filmesek megint bezsebeltek egy díjat

A rövid dokumentumfilmjeiről jól ismert szombathelyi alkotópáros, Boros Ferenc és Horváth Zoltán ezúttal egy Gulagról szóló alkotással nyert.

A 90,19,9 - Fekete Iván a Gulágon című alkotásunk a XIII. Göcsej Filmszemlén I. helyezést ért el dokumentumfilm kategóriában - írja Boros Ferenc a közösségi oldalán.

"Fekete Ivánt 19 éves korában hurcolták el Norilszkba, ahol 9 évig végzett kényszermunkát. Bűne csupán annyi volt, hogy nem volt hajlandó terhelő és egyben hazug állításokat megfogalmazni egykori tanára és mentora ellen. Makacsságáért előbb brutális veréseket, majd 25 évre szóló fogságot kapott kémkedés vádjával (ebből 9 évet töltött le)." – erről szól a fim, amely egyébként a YouTube-on is elérhető.

Az alkotók és a díj:

Horváth Zoltán és Boros Ferenc
Facebook

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra