Szombathelyre jöhet Michael Flatley!

A tánclegenda nemcsak, hogy elkíséri társulatát, de ha igazán szerencsések vagyunk, a show végén maga is fellép majd a Savaria Arénában!

Már hónapok óta köztudott, hogy minden idők legsikeresebb táncprodukciója a Lord of the Dance 2014-es európai turnéja keretében március elején újra hazánkba is ellátogat. A produkció legfrissebb tájékoztatása szerint, a magyar közönség hatalmas meglepetésre számíthat: a világklasszis rendező és koreográfus Michael Flatley személyesen is elkíséri társulatát Budapestre és a vidéki helyszínekre!

Nagyon örülök, hogy Magyarországra jöhetek és újra bemutathatjuk a produkciónkat. Elsősorban azért érkezek, hogy együtt dolgozzak a táncosainkkal, de remélem, találkozhatok a rajongókkal is, akik évek óta hűségesek hozzánk

– mondta a sztár.

A látványos showműsor végén maga Flatley is színpadra léphet!
Nyugat.hu

A Lord of the Dance közel két évtizede indult az összes kontinensen átívelő, hódító útjára, mára 120 milliónál is több nézőt elkápráztatva. E sikertörténet alatt a klasszikus show a leglátványosabb színpadi átalakuláson 2010-ben ment át. Az új kosztümökkel, vizuális- és fénytechnikai újításokkal feljavított show kedvéért az idén 56 éves Flatley néhány ünnepi előadáson akkor ugyan eltáncolta a főszerepet, de az aktív színpadi jelenléttől már jóval korábban, 2006-ban végleg visszavonult. Ő maga már csak a háttérben dolgozik, táncosait a mai napig maga válogatja és képzi.

Ennél is inkább számít egészen különleges alkalomnak, hogy a világsztár elkíséri hazánkba produkcióját. A magyarországi turné március 4-én kezdődik Sopronban, majd 5-én Szombathely, 7-én Debrecen, 8-án a budapesti Aréna és 9-én Szeged lesznek az állomások. Ígéretet kaptunk arra, hogy amennyiben egészségi állapota engedi, az előadás végén, a finálé jelenetben színpadon is láthatjuk Mr. Flatley-t, a Tánc Urának szerepében!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra