A Szimfónia Kávézóban adott fergeteges koncertet kollégánk zenekara.
Hiába gyülekeztek szombaton délután a viharfelhők és bár kaptunk is egy kis égi áldást, szerencsére nem maradt el a Save Ass szombathelyi koncertje.
Aminek pedig azért is örülünk külön, mivel kollégánk, Szilágyi József a zenekar basszusgitárosa és ha már idén elmaradt a karnevál, ahol egyébként fel szoktak lépni, legalább a Szimfónia Kávézóban felcsendültek a jól ismert rock klasszikusok.
A húrok közé csapott főmunkatársunk.
Mészáros D. Zsolt
Bár az újra belobbanó járvány és a viharfelhők valószínűleg sokakat megijesztettek, a hangulat azért még így a családias légkörben is oltári volt.
A közönség nem bírta végigülni a koncertet és végül együtt tomboltunk a Queen, Marylin Manson, az AC/DC, Billy Idol és az Airbourne örökzöld slágereire.
Még több képért kattints!
Mészáros D. Zsolt
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.