Tegnap Debrecenben Novák Katalin elfelejtett egy apróságot

A köztársasági elnök szerint kevés figyelem irányul a vidéki színjátszásra. És erre ő maga volt a bizonyíték.

Debrecen lendületben van. Nemrég arról számoltunk be Magyarország történetének legnagyobb beruházása egy kínai akkumulátorgyár lesz 2022. August 12. 12:33 , hogy az alföldi városban valósul meg Magyarország történetének legnagyobb beruházása, tegnap meg arról szóltak a hírek, hogy felavatták a város második színházát.

A nagy eseményen jelen volt a köztársasági elnökünk is, aki sok okos dolgot mondott a jeles eseményen, idézte Cicerót, megszakértette a magyar történelem és a kultúra viszonyát, dicsérte a kormányt és bennünket, magyarokat.

„A magyarok azt szeretik, hogy ha valami szól, akkor nagyot szóljon” – mondta az MTI szerint az új színházról.

A második debreceni színház
MTI/Czeglédi Zsolt

Novák Katalin – vagy a kompetens szövegírója – szükségét érezte annak is, hogy valami nagyot mondjon a vidéki színjátszásról is.

"A vidéki színjátszásra a kelleténél kevesebb figyelem irányul" - fogalmazott, hozzátéve, hogy

ezért is örül annak, hogy 44 év elteltével egy új vidéki színházat avathatnak.

Debrecenről – és ezek szerint Budapesttől is – nagyon messze van Szombathely, ahol történetesen avattak egy színházat Átadták a Weöres Színházat 2011. January 22. 21:43 11 évvel ezelőtt.

Kevés figyelem irányul vidékre - mondta Novák Katalin.
MTI/Czeglédi Zsolt

Úgy hívják, hogy Weöres Sándor Színház.

Valóban kevés a figyelem.


Ez a cikk a "Szabad oldal" kezdeményezés részeként jelent meg, együttműködésben a Szabad Európával.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra