Tebenned bíztunk eleitől fogva – olvasható a Károlyi Gáspár tér 7. szám alatt álló épület bejárata fölött. A 90. genfi zsoltár kezdősora tudatja az erre járóval, hogy itt található Szombathely Református Közösségének központja. Mint ahogy Jakab Bálint Mihály tiszteletestől megtudtuk, az építkezés 1934-ben kezdődött, Vécsey Barnabás tervei alapján. A kétszintes, olasz stílusú templomépület 1938-re készült el. Ugyanebben az évben Medgyasszay Vince dunántúli püspök fel is szentelte. Az épület belső festését Biczó Ilona és férje készítette. A bibliai motívumokat keverték a magyar népi festészet elemeivel, ezzel eltértek a református templomokban megszokott puritánabb díszítéstől. A világháborús bombázásokat az épület sérülés nélkül vészelte át, az utolsó nagy felújítás 1988-ban volt.
A teljes galéria a képekre kattintva jön elő.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!