Azok, akik igazán kíváncsiak egy-egy országra, meg azok lakóira, mindenütt igyekeznek úgy viselkedni, mintha ott sem lennének. Pontosabban: mintha mindig is ott lettek volna.
Megfigyelik a helyi szokásokat, alkalmazkodnak mondjuk a török vezetési stílushoz vagy a cseh kocsmai sajátosságokhoz, nem hangoskodnak délvidéken csendespihenő idején, és - ad absurdum - mondjuk Skóciában igyekeznek a jó sör után minél nagyobbat böffenteni. Mindezt persze értelmes határok között tesszük, mondjuk egy diktátor országában azért nem jelentjük fel rögtön aztaltársunkat, aki szidta a helyi rendszert.
Egy idegennek - mert azok vagyunk és maradunk a helyi lakosok szemében, még ha pénzünkért látszólag el is fogadnak belőlünk egy s más furcsaságot - alkalmazkodnia kell, a józan erkölcs határain belül, önnön lelkiismeretéhez igazodva.
Abizonyos helyi konyha
Az alkalmazkodásra való nyitottság egyik alapvető jele, hogy az ember kíváncsi a vendéglátók konyhájára: ételeikre és az italokra, valamint gasztronómiai szokásaikra. Különösen izgalmas ez, ha az adott szokások jelentősen eltérnek a mieinktől. Azt nem állítom, hogy Kínában megkóstólnám a kutyahúst, így hát ennek a dolognak is megvannak a személyre szabott határai. Gyomrunk és lelkiismeretünk tiltakozása persze más és más jelentéssel bír.
De térjünk vissza Görögországba: aki az itteni gasztronómiai csemegéket ki akarja próbálni, annak bizony kalandvágyónak kell lennie, ha amúgy istenigazából komolyan veszi a feladatot. Ahhoz ugyanis, hogy mondjuk pacalt egyen az ember, ritkán kell rögtön sajátkezűleg levágni egy marhát - csak kevés pacalfogyasztónak volt része ilyen élményben. De errefelé a polip, a hal vagy a kagyló sokkal közelebbi, sőt, mint azt látni fogjuk, a szó szoros értelmében is kézzelfoghatóbb alapja az ételrendnek.
Ha Európában valaki azt mondja, eredj disznóölésre, hogy igazán érezd a hurka és a kolbász ízét, talán igaza van, mégis sokaknak kedvence a disznótoros, anélkül, hogy valaha is jártak volna disznóvágáson. Görögországban viszont itt a tenger, annak minden gyümölcsével, amelyekből bárki szakíthat magának, legtöbbször büntetlenül.
Takarítanak a sirályok
A halakkal kapcsolatban nehéz tanácsot adni: mindenesetre akár magunk fogjuk őket, akár a halászok kínálatából válogatjuk ki a nekünk leginkább tetsző példányokat a jégdarabok közül, tudnunk kell, hogy úgy 10 centiméter felett már minden halat pucolni kell. Ezt a munkát mindig a tengerparton végezzük, éles kés segítségével, egy sziklán vagy a sekély, parti vízben. Amire ügyelnünk kell, az a darazsak alattomos támadása. Amire viszont nem kell gondot fordítani, az a hátrahagyott maradék eltakarítása – ezt megteszik helyettünk a sirályok és a tenger apró lényei.
Az elkészítés két legnépszerűbb módja a fűszeres-oreganós lisztben megforgatott halak olivaolajban történő kisütése, illetve a parázson, roston sütött, csaknem teljesen natúr halcsemege, de kedvelik a fűszeres paradicsommártásban készített, hidegen is fogyasztható változatokat is.
A polipokról már írtam eleget, most inkább néhány apró finomságról ejtenék szót. Először is itt vannak az apró kis ásókagylók, akikkel akkor találkozhatunk, ha markunkkal megkaparjuk a parti homokot. Apró kis jószágok, és gyűjtésüket-elkészítésüket csak fanatikusoknak ajánlom. Az 1-2 centiméteres kagylókból összegyűjtünk két-három maréknyit, otthon átmossuk, hogy a homok nagy részétől megszabaduljunk, majd forró vízbe dobjuk őket. 4-5 perc alatt kinyílnak, és ilyenkor már könnyű kiszedni a kagyló húsát az aprócska házakból.
Egy kisebb üvegbe olivaolajat öntünk, elkeverünk benne némi citromot és oreganót, majd beletesszük a kagylókat úgy, hogy az olaj épphogy ellepje őket. Hűtőben tartjuk két-három napig, majd friss, vajjal megkent kenyérre téve fogyasztjuk, citromot facsarva rá.
A másik ajánlat: egy zacskót és egy hegyesebb, vékony pengéjű kést kezünkbe véve elindulunk a parti sziklák mentén, amelyeken rengeteg kúpcsiga kapaszkodik. Ha éppen víz alatt vannak, valamivel könnyebb óvatos alányúlással és lefeszítéssel begyűjteni őket, de az apály idején éppen szárazon maradt példányokat is begyűjthetjük hasonló módon. Ha jó helyet találunk, 20-30 perc alatt összegyűjthetünk egy kisebb vacsorához valót.
Ugyanúgy készítjük el őket, mint a fentebb említett kagylókat, de tovább kell főzni, bár házukról már hamar leválnak. A kúpcsigák tizenöt-húszperces főzés után puhulnak meg, ekkor tetszés szerint fűszerezve rizshez keverve vagy zöldségekkel vegyítve köretként is tálalhatók, de megpirítva önálló ínyencfalatként sem megvetendő! Bár szokatlan, de nem volt rossz hagymás tojásrántottába keverve sem.
Jó vadászatot, étvágyat, gyomrot és lelkiismeretet kívánok minden utazónak!
