Már vagy 10 éve működnek a szombathelyi Tesco Hipermarketben az önkiszolgáló kasszák. Úgy emlékszem, ezek voltak az első ilyenek a vasi megyeszékhelyen, én legalábbis itt tanultam meg használni őket. A kezdeti időszakban persze szinte mindegyik mellett ott állt egy pénztáros, aki elmagyarázta, mit hol találok. Y-generációsként pofonegyszerű – azóta is csak így fizetek. Igaz, gyakran már nincs is nyitva emberes pénztár az áruházban.
Az elmúlt időszakban aztán több bolt is bevezette az automata fizetési lehetőséget, így a többek között az InterSparban vagy a Lidlben is van rá lehetőség, hogy gyorsan átszórjam a csippantó alatt a termékeket.
„Elnézést, tudna segíteni, mert nem értek ám hozzá!”
A folyamat mindaddig jól működik, amíg van lehetőség választani az élő és a programozott "munkatárs" között. Viszont az idősebb korosztály nem szereti használni ezt az új megoldást. Ehhez meg kell érteni, hogy ők egy teljesen más világban nőttek fel; míg ezek az érintőkijelzős gépek csak nem olyan régen kezdtek el terjedni.
Amíg egy kisgyerek már a fizikai könyvben is ösztönösen két ujjal akar nagyítani (láttam már ilyet!), mert ezt szokta meg, addig aki a pénztáros elé pakolja ki az árut már közel fél évszázada, az nagyrészt továbbra is azt fogja használni.
Az üzletek viszont – vélhetően anyagi megfontolásból – a szokásokra nem feltétlenül vannak tekintettel. A gép ugyanis nem kér szünetet, nem lesz beteg, nem kell utána járulékokat fizetni. Így természetes, hogy egy ilyen egyszerű folyamatot, mint a vonalkódok leolvasása, gépekkel oldanák meg.
Ebből viszont adódik az, hogy aki nem szeretné használni, az vagy beáll a megmaradt 1-2 emberes pénztár hosszú sorába, vagy ügyetlenkedik az automata pénztárnál – lekötve ezzel azt a munkatársat, aki több gépre is felügyel. Nem egyszer látni olyan szituációt, hogy a hétvégi nagybevásárlást az automata térbe betolva a vásárló egyből eladót keres, aki aztán átpörgeti a termékeket a gép leolvasója felett.
És persze a gépek is szoktak hibázni; nem fogadja el a vonalkódot, vagy nem érzékeli a termék tömegét, ilyesmi. Aztán jön a vásárló pingvinezése, hogy fel tudja venni a szemkontaktust egy éppen más vásárlónak segítő munkatárssal a minden hibát feloldó kártya megszerzéséért.
Tekercs, fahéjas
Ahogy korábban is utaltam rá, én nagyon kedvelem az automata pénztárakat, igaz, ehhez a vásárlási szokásaim is hozzájárulnak. Ritkán vásárolok púposan megrakott kerekes nagy kosárral, inkább a kisebb kézibe pakolom bele a termékeket, mert általában ez is elég.
A kezelőfelületek viszont még számomra is olykor zavarosnak tűnnek. A Tescóban például sokszor egyszerűbb elkezdeni bepötyögni a kakaóscsiga nevét, és az első két-három karakter után már fel is ajánlja a kijelző.
De a Lidlben erre nincs lehetőség, ott ki kell választani a Pékárut, azon belül az Édes kategóriát, és abban lesz bent a reggelim. De egy sajtos kifli az most Sós vagy Stangli kategória? Ráadásul a termékek darabszámát is furán lehet megadni: a + és – gombok bal oldalon fent vannak, de leokézni már jobbra lent lehet a képernyőn.
A végén persze megkérdezi, hogy van-e pontgyűjtőm; itt az Igen egy rendes gombnak néz ki, a Nem viszont más stílusú, és egy visszafelé nyíl is van mellette.
Persze, ezek lehet, hogy csak engem zavarnak, de szerintem lehetne még fejleszteni a a felhasználói felületet – mely amúgy vélhetően egy központi rendszer magyarított verziója.
De van itt még egy Spar-specifikus dolog is: ott a pékárukat és a zöldséget, gyümölcsöt a bolt adott részlegén előre fel kell matricázni. Aki nem jár ide rendszeresen, biztos futott már bele abba, hogy elfelejtette vagy ő, vagy más sorban álló társa – aztán következhet a visszafutás az utálkozó pillantások közepette.
"A hármas pénztár bezár, kérjük, ne helyezzenek fel több árut a szalagra!"
Komolyabb konklúziót nem tudok levonni a téma kapcsán, de nem is ez volt a cél. Csak annyit, hogy kívánatos lenne, hogy aki beáll az automata pénztárakhoz, az ismerje és tudja használni azokat,
ne pedig kényszerből, rettegéssel pakolássza fel a termékeit.
Persze ehhez valakinek meg kell mutatnia a használatát, lassan, nyugodtan, nem kapkodva - ami a "mai világban" igazi luxus.Ugyanakkor, mivel a boltok egyre inkább rákényszerítik a vásárlókat az önkiszolgáló fizetésre, muszáj lesz azoknak is megismerkedniük az új megoldással, akik eddig ódzkodtak tőle.
A vége úgyis az lesz, hogy nem lesz más lehetőség.
