Vállakozók állítanak Teréz anyának szobrot Szombathelyen

II. János Pál pápa szoborral szemben helyeznék el.

Új, köztéri szobrot állítanak hamarosan Szombathelyen, ami Teréz anyát ábrázolja. Az alkotásra helyi vállalkozók egy csoportja adta össze a pénzt. Azt azonban még nem lehet tudni, hogy pontosan mikor lepleznék le a szent bronzmását.

Valahogy így néz majd ki a valóságban Teréz anya szobra - fotónk egyelőre még csak illusztráció
Illusztráció

Szombathely ugyanis először rendezni akarja a Szalézi térrel szemben elhelyezkedő zöld területet, de egyelőre még a parkosításnak sincsenek meg a pontos tervei, és az sem, hogy mikor állnának neki a munkának. Csak ezután állna neki a tervezésnek a szobor kivitelezője, Veres Gábor. A szobrászművész elmondta, hogy nagyon örül a felkérésnek és jó ötletnek tartja, hogy a nemrég átadott II. János Pál pápa szoborral szemben, egy másik szent mása is helyet kapjon, pláne közadakozásból.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra