Tisztában vagyok vele, hogy a moziba járók többségének tele van már a töke a képregényfilmekkel. Pókember, Batman, Superman, Vasemeber, köszönjük, de legyen már végre valami más is, ne csak a köpenyes igazságosztók, akik úgyis megmentik a Földet, és a film végén még a béna alteregójuk is megszerzi a csajt.
Bár elsőre valóban ennyit tudnak a rajzolt izompacsirták, ez a műfaj mégis sokkal töbet rejteget magában. Például azt, hogy egy CGI mosómedve meg egy emberfa jár-kel az univerzumban, mi pedig halálra röhögjük magunkat a beszólásaikon, és másfél órán keresztül annyira leköt mindez minket, hogy az egész nem tűnik több húsz percnél. Szóval, aki a képregényfilmek egysíkúságáról kezd el nekem panaszkodni, az könnyedén beláthatja, hogy van bőven potenciál a műfajban.
A Thor-sztori esetében pedig ezt sikerült is kiaknázni.
A Marvel karaktere első pillantásra nem más, mint egy skandináv istenség, aki lóbálja a nagy pörölyét és lengeti a haját, közben meg, mivel halhatatlan, legyőz mindenkit. Az első Thor-film, bár messze nem volt grandiózus, nekem tetszett. Bár rendre megkapja, hogy Kenneth Branagh rendezőként nem tett hozzá sokat, csupán ide-oda döntögette a kamera látószögét, az a fajta királydráma miniben, amit végül is a film bemutatott, teljesen passzolt Thor Marveles törtéleméhez.
A második film már kevésbé tudott mit kezdeni a karakterrel. Igencsak lavírozott a sci-fi és a fanatasy között, ez a fajta Star Warsba öntött Gyűrűk ura-feeling pedig végül csak egy silány második felvonást hozott.
Apropó, a Marvel valahogy nem tud második részt készíteni. Ezt feltűnt már? Ott van a Vasember 2, a Thor második része, a Bosszúállók Ultron Kora, vagy éppen a Galaxis Őrzői Vol 2. Valahogy mindegyik csak félfordulatos pörgést hoz az elsőhöz képest. Az egyetlen üde kivétel az Amerika kapitány: Tél katonája. Nem véletlen, hogy az azt rendező Russo tesók most már a Marvel legnagyobb filmes projektjeinek dirigálását kapták a kezükbe.
Világvége, ami szórakoztató? Tessék parancsolni
Na de vissza a Thor: Ragnarökhöz! Aki egy kicsit is ismeri a skandináv mitológiát, az tudja, hogy a Ragnarök a Valhalla és a világ pusztulását jelenti. Így tehát a film címe eléggé spoileres. A világvége azonban ennyire szórakoztató még nem volt. Ez a film egy hatalmas buli, amiből senki sem akar kimaradni. A Marvel univerzum végre ott tart, hogy különösebb magyarázat nélkül lehet bedobni egy karaktert, elnyomni egy poént, utalni egy szereplőre. Ez pedig mind egy egy poénforrás. Poénokkal pedig nem fukarkodik a Ragnarök. Viszont abszolút nem viszi túlzásba, ezeket pont a megfelelő adagban sorozza meg a nézőt. Még megcsinálja azt a pofátlanságot is, hogy a legnagyobb katarzis kellős közepén nyomnak az arcunkba egy geget.
Ami viszont nekem szívfájdalmam volt, hogy ez a film leszámol a klasszikus Thorral. Nincsen többé Mjölnir, nincsen többé köpeny és hosszú haj. Azért valahol mégiscsak ez jelenti Thort, hát hogyan tud most létezni Mjölnir nélkül? És nemcsak Thort tették ki változásnak a filmesek, hanem Hulkot is. Rá is teljesen máshogy fogsz ezután nézni. Ezzel a filmmel pedig egyrészt megmagyarázzák a Hulk-Banner kettős mibenlétét. És ahogyan azt ígérték, felvezetik a három filmen keresztül végigfutó Hulk-sztorit.
A film remek elegye a vígjátéknak, akciófilmek, modern gladiátotörténetnek, mindez pedig meg van szórva egy csipetnyi drámával és szuperhős-eposszal. Bár sokan azon a véleményen vannak, hogy ez a Marvel eddigi legviccesebb filmje, azért én ezt nem állítanám, a Galaxis Őrzői még mindig köröket ver rá.
Viszont szexi belassított vonulásokból a Ragnarökben van a legtöbb.
Azt pedig most biztosra veszem, hogy ahogy annak idején a Galaxis Őrzői vagy a Deadpool egy-egy újabb löketet adott a képregényfilmeknek, Thor legújabb kalandja is hasonló hagyatékkal bír majd.
Értékelés: 9/10.
Akinek ajánlom: Marvel-fanatikus barátaim, dobjatok el most azonnal mindent, és nézzétek meg ezt a filmet.
Akinek nem ajánlom: A kiszámíthatatlan időjárást a hátuk közepére kívánó viharfóbiásokat. Itt bizony párszor lecsapnak a villámok.
