Több medence érhető el a celldömölki fürdőben

A tavaszi szünetben öt medence és az anakonda csúszda is várja a látogatókat.

A celldömölki önkormányzat és a Jufa Hotel kedden állapodott meg abban, hogy a Vulkán Gyógy- és Élményfürdő költségeit közösen állják a húsvéti időszakban. Ennek köszönhetően a fürdő megnyithatja a gyermekvilágot és a kültéri-beltéri termálvizes medence külső részét is a tavasz szünet idejére, április 6-12. között.

Így 5 medence és a népszerű anakonda csúszda is a vendégek rendelkezésére áll majd - adta hírül Fehér László, Celldömölk polgármestere a Facebook-oldalán.

A városvezető a belépőjegyek árait szintén közzétette: az egész napos 2400, az ötórás 1650 forint. A szaunajegy 650 forint. A nagyobb szaunavilágba a jegy 2000 forintba kerül egész napra.

Valamint bejelentette, hogy a húsvéti időszak után a fürdő május 1-jéig visszaáll a téli nyitvatartási rendre.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság