Egy igazán tökös buli - tökfesztivál volt az Őrségben

A hétvégén rendezték meg Őriszentpéteren az Őrségi Nemzetközi Tökfesztivált, tizedik alkalommal. Árusból több volt, mint tökből.

A tökfesztivál a "Nyugat-Dunántúli Régió kiemelt kulturális és örökségturisztikai, valamint a legnagyobb gasztro-turisztikai rendezvénye". Szombaton a színpadon mindig szólt valamilyen népzene, vagy éppen néptáncosok ropták a deszkákon. Az idő borús volt, de szerencsére nem esett, mégis úgy éreztük, hogy valami hiányzik. Ilyen volt például a sült tök.

Őrségi Tökfesztivál
Tök-kultusz
CSA

Ehettünk dödöllét, az árak nem voltak eget verőek, csak kicsit kirakodóvásár hangulata volt a rendezvénynek, kevésbé tökös. Persze nem akarunk rosszat mondani, hiszen volt tökfaragás - e tudományt a gyerekek is kipróbálhatták -, kis vonat járt körbe Őriszentpéteren, népi játékokkal lehetett szórakozni, és még sorolhatnánk. Azonban kicsit több tökre számítottunk a sok kézműves mellett, valamint több specialitásra. De azért ne legyünk igazságtalanok, így is megkaptuk a megfelelő tökkultusz adagunkat.

Őrségi Tökfesztivál
Stílusosan a fesztiválhoz
CSA

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Tökfesztivál kevés tökkel az Őrségben

Tökből talán nem volt annyi, mint a korábbi években, de látogató bőven akadt az Őrségi Tökfesztiválon.

Őrség: a legnagyobb tökű ember lett a tökkirály

És ez tök király, már ha megengednek nekünk egy ilyen merész szóviccet. A felhők ellenére az idén is sok ezren kirándultak a Tökfesztiválra, amiről nem csak képeket, de videót is készítettünk.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra