A Győri Rendőrkapitányság eljárást folytat lopás miatt egy ismeretlen tettes ellen, aki 2015. november 30-án 8 óra 20 perc körül a győri vasútállomásra érkező vonatról egy táskát tulajdonított el, benne a sértett laptopjával.
Az elkövetőről a vonat biztonsági kamerája felvételt készített:
A rendőrség kéri, aki a képen látható férfit felismeri vagy a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatos bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Győri Rendőrkapitányságon (Győr, Zrínyi út 54. tel.: 96-520-000/1366-os mellék), névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon, illetve az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöld számát (h-cs; 8-16; p: 8-13), a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!