Törőcsik Mari: Teljes képtelenség az az állítás, hogy visszavonulok

Csak az egészségétől függ. Jordán Tamás, a színésznő jó barátja is megszólalt az ügyben.

Bár az utóbbi időben többször is kórházba került Törőcsik Mari ő még is vissza szeretne térni a színpadra.

Teljes képtelenség az állítás, hogy visszavonulok, többé nem beszélek és nem lépek színpadra. Persze, sok minden függ az állapotomtól, meghatározza, hogy mikor mit csinálok, de úgy érzem, még van bennem erő, hogy szerepeljek

– mondta felháborodottan a Blikknek a Nemzet Színésze, Törőcsik Mari. Hozzátette, elege van abból, hogy sokszor olyan kijelentéseket tulajdonítanak neki, amelyeket nem mondott.

Törőcsik Mari 80
Mészáros Zsolt

A múlt héten röppent fel a hír, miszerint újra kórházba került a művésznő ám elmondása szerint csak egy kontrollvizsgálatra kellett visszamennie, hogy orvosai ellenőrizzék az állapotát, de mindent rendben találtak, így nem kellett bent maradnia.

Már szerepet is ajánlottak neki

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznőnek határozott tervei vannak a jövőre nézve, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy Vecsei H. Miklós és ifjabb Vidnyászky Attila megkereste, hogy dolgozzon a darabjukban. Igaz a szerephez csupán a hangját kell kölcsönöznie, de így is szívesen vállalta el a munkát.

Ha minden jól megy, még fogok szerepelni, majd meglátjuk.

A színésznő barátja, Jordán Tamás is megerősítette azt, hogy az színésznő szeretne visszatérni.

Nincs tudomásom arról, hogy feladta volna a színházi működését, sőt. Ha az egészsége megengedi, szeptemberben részt akar venni a szombathelyi színház egyik pódiumbeszélgetésén. Legutóbb, amikor találkoztunk, tartotta magát ehhez az elképzeléshez

- nyilatkozta Jordán Tamás.

Jordán Tamás
Vágvölgyi Bálint
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra