Tragédia a sárvári fürdőben (Frissítve)

Megpróbáltunk utánajárni, igaz-e, hogy egy kislány megfulladt a fürdőn. Egy szemtanú nyilatkozott lapunknak, a rendőrség válaszolt, a fürdő közleményt adott ki.

Több olvasói levelet is kaptunk a héten, melyek mind ugyanazon szomorú téma körül forognak. Volt, aki szolidabban mesélte el a történteket, de volt olyan is, aki viszont részletekbe menően számolt be a tragédiáról.

Az első e-mailben csak annyit említettek, hogy vasárnap egy órán át próbáltak újraéleszteni egy kislányt, és olvasónk tőlünk érdeklődött a kislány állapota felől.

Majd nem sokkal később egy jóval sokkolóbb üzenetet kaptunk ugyanezzel esettel kapcsolatban: „Állítólag a napokban megfulladt egy kislány a sárvári fürdőn” – írta egy másik olvasónk.

Ennek a levélnek a kapcsán felkerestük a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságot is, akik a következő szűkszavú közleményt adták ki:

A Rendőrség az eset körülményeit büntetőeljárás keretében vizsgálja, azonban tekintettel arra, hogy folyamatban lévő eljárásról van szó, bővebb információt nem áll módomban adni.

Közben pedig újabb részleteket tudtunk meg olvasónktól, aki szemtanúja volt a tragédiának. Elmondása szerint vasárnap nem sokkal dél előtt történt a baleset a hullámmedencében, ahol egyedül volt a három éves kislány. Három ember próbálta újraéleszteni a gyermeket, amíg a mentők a helyszínre értek, kettő civil és a fürdő egyik alkalmazottja.

A mentők körülbelül délután egy óráig ott voltak és küzdöttek a kislány életéért, mentőhelikopter is érkezett a helyszínre, de mindhiába.

Igaz, sokáig ezt az információt hivatalosan senki nem erősítette meg.

A történtekkel kapcsolatban megkerestük a sárvári fürdőt is, cikkünk megjelenése után közleményben válaszoltak:

Sajtóközlemény

2019. november 10. napján, vasárnap délelőtt sajnálatos baleset történt a Sárvári Gyógy-és Wellnessfürdő hullámmedencéjében. Egy hároméves kislány a 120 cm-es vízben kb. 3 percig volt a víz alatt, amikor a medenceőr felfedezte. Sajnos az azonnali orvosi segítség ellenére másnap a kórházban életét vesztette.

A fürdő társaság által elrendelt belső vizsgálat szerint a hatályos jogi előírásoknak megfelelő létszámú és képzettségű személyzet szakszerű és gyors feladatellátása ellenére következett be a baleset. Üzemeltetési szabálytalanságot a belső vizsgálat nem állapított meg.

A hatósági vizsgálat folyamatban van, a felelősség megállapítása az Ő feladatuk.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Jelentem