Radics Béla "a gitárkirály" neve és tragikus életútja a fiatalabb generációk körében is közismert, Radics a hatvanas évek közönségnek volt a bálványa, amelynek az „Illés, Metro, Omega” trió már nem számított elég keménynek. Az angyalföldi Radics elsőként nyomott itthon Jimi Hendrix- és Cream-számokat, ő játszott először a feje fölött és a fogával a gitáron és egész személyisége alkalmassá tette arra, hogy ő legyen a külvárosi tömegek bálványa. "Zseniális gitáros volt, akinek egész egyénisége lejött a színpadról".
Hiába! Egyik zenekarának sem jelent meg lemeze, éppen ezért a „Sakk-Matt”, a „Tűzkerék” és a „Taurus” is csak a legendákban él tovább. A hatalom mindvégig tartott a Radics körüli hisztériától és tömegsikertől, és ezért is nem jelenhetett meg az együttesnek lemeze - Mindössze egyetlen dalát, a Zöld csillagot rögzítették pályafutása alatt korongra - aminek híján a „Taurus” nem tudott annyi pénzt keresni, hogy fenn tudja tartani magát. Hajdani zenésztársai mesélték hogy Radicsnak „abszolút nem volt érzéke a kompromisszumhoz, hogy idomuljon a megfelelő emberekhez, az adminisztratív dolgokhoz".
A 40 éve megvalósult 1977-es nagy „Tűzkerék-Taurus-Piramis” koncert sikere sem tudta megállítani a lejtőn, 1980-ban egy koncert erejéig még sikerült kicsalogatni a saját maga választotta száműzetéséből - sajnos, itt is már csak halvány fénye volt önmagának - ám utána két évvel legyűrte az alkoholizmusa. 1982. október 18-án, 36 éves korában meghalt, de legendája él. Egykori lakóházán emléktáblát avattak, 2005-ben pedig szobrot is állítottak neki Budapesten a XIII. kerületi Gyöngyösi utcában.(850-17)
'Tűzkerék a sztár, a Béla a király!'
A Magyar Narancsnak még 2006-ban így nyilatkozott róla a szobrot állító emléktársaság elnöke:
"A Bélán kívül csak egy könnyűzenészről, Dankó Pistáról állítottak szobrot - mondja büszkén Tárász József, a szobrot és az emléktáblát is "összekalapozó" Radics Béla Emléktársaság elnöke, aki sem barátja, sem kollégája, csupán rajongója volt és maradt a gitárosnak.
- A zenésztársak összefogásának, a rajongók adakozásának és nem utolsósorban a nagyváradi szobrászművésznek, Kovács Károlynak köszönhető mindez, aki szinte anyagárban elkészítette ezt a művet." Tárász József tanúja volt annak a daliás időszaknak, amikor Radics a csúcson volt, és még most, ötvenen túl is élete meghatározó élményei közt tartja számon, hogy élőben hallgathatta meg a Sakk-Mattot, a Tűzkereket, a Taurust.
"A hatvanas évek végén láttam őt először, és teljesen elájultam tőle. Azt ma már el sem lehet képzelni, mit jelenthetett akkor egy az egyben hallani a Creameket meg a Hendrixeket, hiszen még ehhez hasonló sem volt addig Magyarországon. Béla attól vált naggyá, hogy ösztönösen ráérzett erre a zenére, az egész lénye egy olyan érzést fejezett ki, amelyről nemcsak nekünk, de valójában neki sem voltak információi. Nem csoda, hogy kezdettől fogva istenítették, Angyalföldön akkoriban könnyen bele lehetett futni egy sallerba, ha valaki azt mondta, nem Béla a legjobb gitáros. Koncertek után azt üvöltötték az utcán, hogy 'Tűzkerék a sztár, a Béla a király!', ő pedig elhitte, ennyi elég a dicsőséghez. Rendkívül naiv és konok ember volt, aki nem tudta betartani a játékszabályokat, amelyek nélkül lehetetlen volt érvényesülni Magyarországon. Azt hitte, elég a közönség szeretete, a rajongás. Meg nem tudnám mondani, hányan kezdtek nála a mai befutott sztárok közül, de Bélának csak mítosza volt, lemeze nem. 1973-ban, a Taurus feloszlása után pedig feladta, az alkoholhoz menekült, mint annyi más zseni."
