Angol nyelven úgynevezett "célnyelvi civilizációt" fognak tanulni a következő tanévtől a jelenleg kilencedikes angol-magyar kéttanyelvű osztályba járó kanizsaisok, hangozzon a kifejezés bármennyire is erőltetetten, szögletesen.
A tantárgy tanításával azt szeretnék elérni, hogy a diákok tájékozottá váljanak a nyelvet használó országok legtágabb értelemben vett kultúrájában. Így tanulnak majd az adott országok földrajzáról, gazdaságáról, társadalmi viszonyairól, történelméről, tudománytörténetéről, irodalmáról is. A célnyelvi civilizáció tantárgyból a hagyományos érettségi mellett emelt szintű érettségit is lehet majd tenni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!