Újabb fordulat az osztrák azbesztügyben: szennyezett bányában gyakorlatoztak iskolásokkal

Szombathelyre és Sopronba is innen kerülhetett kőzúzalék egy része.

A Greenpeace Magyarország közlése szerint 2026 elején katasztrófavédelmi gyakorlatot is szerveztek a pilgersdorfi kőbányában, amelyet később hatósági döntéssel bezártak. A szervezet állítása alapján a gyakorlaton 447 ember vett részt, köztük iskolások is.

A környezetvédő szervezet szerint az osztrák hatóságoknak legkésőbb 2011 óta tudomásuk volt arról, hogy a bánya azbeszttel szennyezett. Emiatt feljelentést is tettek az üzemeltetők, valamint a tartományi és kerületi felelősök ellen.

A Greenpeace azt állítja, hogy a gyakorlat során olyan szimulált mentési helyzeteket is végrehajtottak, amelyekben diákok is részt vettek, és érintették a korábban erősen szennyezett területeket is.

A feltételezések szerint Magyarországra is ebből a térségből kerülhetett az azbesztes kőzúzalék, amelyet különböző építkezéseken is felhasználhattak, többek között Szombathelyen és Bozsokon is.

Szombathelyen az elmúlt időszakban több lakossági bejelentés is érkezett a lehetséges szennyezésekkel kapcsolatban. Nemrég derült ki, hogy az Oladi Platón a Síp utcában határérték feletti az azbeszt jelenléte Határérték feletti azbesztet találtak a szombathelyi Síp utcában April 13. 18:02 , ami hatósági intézkedéseket indított el. Az ügyben lakossági fórumot Azbeszt a levegőben Szombathelyen: megtelt a városháza, rendkívüli intézkedések jönnek April 21. 00:56 tartottak, majd rendkívüli közgyűlésen Újabb korlátozásokat vezetnek be az oladi platón, és több parkolót is lezárnak az azbesztszennyezés miatt Szombathelyen April 21. 15:25 is foglalkoztak a helyzettel.

Az Oladi plató környékén közben több korlátozást vezettek be: az érintett útszakaszokon sebességkorlátozás van érvényben, az utak locsolásával próbálják csökkenteni a porképződést. A területre gépjárművel csak az ott élők hajthatnak be, a hatósági intézkedések célja a szennyezés kockázatának mérséklése. Közben Szombathely más részein is vizsgálatok indultak, ideiglenesen parkolókat is lezártak.

A Greenpeace szerint Sopron térségében is kimutatható lehet az azbeszt jelenléte, ezért bejelentést tettek a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatalnál is.

Szombathelyen további intézkedéseket vezetnek be

Szűkkörű megbeszélés után posztolt Tóth Kálmán szombathelyi önkormányzati képviselő, aki az alábbi önkormányzati intézkedéseket jelentette be:

  • A sajtóban megjelent, az érintett területeket felsoroló listát két részre bontják: a) a listában szereplő parkolók lezárását megkezdték, várhatóan hétfőig végez velük a Városrendészet b) a nem parkoló jellegű közterületek tekintetében keddtől kezdik meg az intézkedéseket.
  • A Szedreskert bevezető útját lezárják, és felkérik az Egyesített Bölcsődei Intézményt, hogy folyamatosan locsolja az útszakaszt. Az Oroszlán és Határőr utcákban (a nem portalanított szakaszokat ideértve) pedig ugyanazokat az intézkedéseket vezetik be, mint az oladi plató esetében, azaz csak a lakcímkártyával vagy engedéllyel rendelkezők hajthatnak be 10 km/órás sebességkorlátozás alatt.
  • Azok a területek, amelyeken nagy frakciójú kőzetet használt bárki, nem jelentenek veszélyt. Az egészségügyi veszélyhelyzet kifejezetten és határozottan az e kőzetből származó szálló por esetén értelmezhető, a nagy frakciójú kőzetnél ez a veszély nem áll fent.
  • A közterületek vizsgálatát a Kormányhivatal rendeli meg. A város 19 területet tartalmazó listáját már átküldték az Önkormányzat részére. A Kormányhivatal által megrendelt vizsgálatok természetesen prioritást élveznek, tekintettel arra is, hogy az akkreditált laboratóriumok kapacitása véges.
  • Mivel már 100 felett jár a kormányhivatal által befogadott kérelmek száma, az Önkormányzat egyelőre nem tudja, mikor kezdődnek és végződnek a vizsgálatok. A Kormányhivatal biztosította az Önkormányzatot arról, hogy az általuk benyújtott kérelmek abszolút prioritást élveznek.
  • A mentesítő út tekintetében a Mozaikos kereszteződés átépítése kapcsán a város vállalta ennek az útnak a javítását, és erről a döntés jóval az azbeszt-ügy kirobbanása előtt megtörtént. A munka el lett végezve, a használt anyag az egyetlen nyitva maradt, tehát igazoltan veszélytelen anyagot forgalmazó rohonci bányából való.

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Környezetvédelem