Tolcsvay dalt írt Szent Mártonról- Még pár gasztrobulival hajrázik a Szent Márton Év

Hol máshol, mint Szombathelyen, ahol Tolcsvay Béla ma bemutatta a szenthez írt dalát, amibe most bele is hallgathatnak!

A Kossuth-díjas énekes-dalnokkal, Tolcsvay Bélával indult sajtósként a hetünk. Épp tegnap ünnepelte a 70. születésnapját, ma pedig már Szombathelyen, a Városházán gitározott. Az ok: vele, és négy dalciklusból álló koncertjével dobják fel az idei mártonos emlékév utolsó hónapját. A legfontosabbat, tették hozzá a szervezők, hiszen november közepe régóta Szombathelyen Szent Márton szülinapjáról, a libákról, az újborról, az egyházi lampionos felvonulásokról szól. Most sem lesz ez másként.

Sajtótájékoztató a Szent Márton Ünnep programjairól
Sajtótájékoztató a Szent Márton Ünnep programjairól
Vágvölgyi Bálint

Tolcsvay Béla a Polgári Egyesület Szombathelyért meghívására készítette el három tételből álló műsorát, amit november 30-án hallhatnak meg a Bartók Teremben, ráadásul ingyenesen. Üzenete a szeretet erejének hirdetése lesz, hiszen "a szeretet az az energia, amelyből minden élet megfogan." „A szeretet koldusa – Fohász az irgalomért” egy zenés-táncos dalciklus lesz, amely Szent Mártonról, a magyarság tiszteletéről és az új bor dicsőítéséről szól. Az előadás zenei anyaga a Kárpát-medence hagyományaira épül, Tolcsvay mellett a Misztrál együttes fiataljai, és a Vadrózsák táncegyüttes táncosai lépnek majd színpadra.

Az ünnepi év december elején zárul, addig közel negyven programot szerveznek még. Holnap például a szombathelyi polgármester Zágrábban nyit kiállítást, szerdán Budapesten az Országházban lesz egy nemzetközi Teológiai Konferencia, csütörtökön Pannonhalma zárja ünnepélyesen az ottani Szent Márton Évet.

Sajtótájékoztató a Szent Márton Ünnep programjairól
Sajtótájékoztató a Szent Márton Ünnep programjairól
Vágvölgyi Bálint

A nagyobb szombathelyi programok a mostani hétvégére esnek, felvonulással, díjkiosztóval, gálaesttel és érseki misével búcsúznak a 700 éves Mártontól. Apropó vesperás, a pénteki egyházi rendezvényhez és az azt követő lampionos felvonuláshoz bárki csatlakozhat. Az idei program ráadásként egy új attrakciót is ígér: a Szent Márton templom elé érkező ünnepi menet a rövid megemlékezés és koszorúzás után elsőként láthatja a „Fény-képek Szent Mártonról” címmel megkomponált új fényfestést, amely másnaptól egészen december 4-ig naponta 3 alkalommal meséli el a Márton legendás életét.

Sajtótájékoztató a Szent Márton Ünnep programjairól
Sajtótájékoztató a Szent Márton Ünnep programjairól
Vágvölgyi Bálint

A szakmai programok, tudományos előadások, kötetbemutatók, emlékülések mellett a szervezők még zenés műsorokat és a gyerekek számára nyitott rendezvényeket is szép számmal ajánlanak. A zenei események sorából kiemelhető lesz a november 19-i Szent Márton Kórustalálkozó.

Sajtótájékoztató a Szent Márton Ünnep programjairól
Sajtótájékoztató a Szent Márton Ünnep programjairól
Vágvölgyi Bálint

Kuriózumként időközben elkészült egy Szent Márton festmény is, Bekay Nagy Maya alkotása, amit a Képtárban, november 17-étől láthatunk.

November 25-27 között pedig Szent Márton pohara címmel neves borászok újborait is megkóstolhatjuk az Agora szervezésében megrendezésre kerülő a bor- és gasztrofesztiválon. Részleteket később árulnak csak el.

Sajtótájékoztató a Szent Márton Ünnep programjairól
Sajtótájékoztató a Szent Márton Ünnep programjairól
Vágvölgyi Bálint

Minden ami Szent Mártonos, és program, itt addig is átbogarászható! A Szent Márton Ünnep 2016-os műsorfüzete megtalálható a forgalmasabb helyeken de letölthető elektronikusan a www.szentmarton.hu oldalról is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra