Újra mutatja a pontos időt a szombathelyi Órásház egyik órája

Ez is megvan, mégsincs este.

Néhány nappal ezelőtt egyik olvasónk küldött Eltűntek a szombathelyi Órásház órájáról a mutatók 2023. April 01. 11:58 fotókat arról, hogy eltűntek a szombathelyi Órásház egyik órájáról a mutatók. Arra gyanakodott, az eltűnésének köze volt a néhány héttel ezelőtti szeles időhöz, azonban kiderítettük,

valójában azért tűntek el a mutatók, mert az új óraszerkezethez kellett igazítani őket.

Korábbi cikkünkben Úgy néz ki, újra működni fognak a szombathelyi Órásház órái - csak ki kell várni 2023. April 07. 11:29 írtuk, az szerkezetekért felelős OTP azt közölte, terveik szerint júliusra fognak működni újra az órák. Nem sokkal ezelőtt azonban olvasónk boldogan újságolta lapunknak, hogy

visszakerültek a mutatók, sőt, az óra működik is.

Erről egy képet is mellékelt.

Másfél év után újra működik az óra
Nagy Donát

Ezzel pedig egy nagyjából másfél éve húzódó ügyre került pont. Még tavaly szeptemberben írtunk Olyan a szombathelyi Órásház órák nélkül, mint az ember ruha nélkül... 2022. September 04. 07:21 arról, hogy már egy éve, hogy az utolsó óra is megállt Szombathely kultikus épületének tetején. Akkor az órákért felelős OTP azt nyilatkozta lapunknak, szeretnék felújítani az órákat, ez történt most meg.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet