Újságíró szervezetet alapítottak az Ungár Péter-közeli lapok vezetői

A Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületet szombathelyi székhellyel jegyezték be.

Bírósági dokumentumok szerint a Szombathelyi Törvényszék múlt év decemberében vette nyilvántartásba a Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

A szervezet elnöke Farkas Balázs, az Úgytudjuk portál főszerkesztője, míg titkára - a lap közlése alapján - Csarnó Ákos, az Egri Ügyek főszerkesztője.

Mindkét lap Ungár Péter LMP-s országgyűlési képviselőhöz köthető, aki tulajdonosként jelen van mind a szombathelyi Kő A Mezőn Nonprofit Kft.-ben, mind az Egri Ügyeket kiadó Azonnali Média Kft.-ben.

A bírósági dokumentum szerint a Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesület célja:

"A magyar elektronikus és nyomtatott sajtó valamint a televíziós-rádiós szakma új generációjának szakmai támogatása. Azon közügyek támogatása és a tömegkommunikációban történő intenzív megjelenítése, amelyek az egyesület szellemiségével megegyeznek. A hazai és határon túli újságírók részére igény szerinti érdekérvényesítő segítségnyújtás, valamint a köztájékoztatás alapvető elveit biztosító hitelességet és objektivitást megalapozó szakmai indikátorok meghatározása."

Az egyesületet Szombathelyen jegyezték be.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek