Változnak a koronavírus tünetei

Azok, akiknél mostanában állapítottak meg koronavírus-fertőzést Kína észak-keleti részén, más tüneteket mutattak, mint azok, akik a járvány korai szakaszában betegedtek meg.

Míg a korábbi esetekben a leggyakoribb jellegzetes tünetek a láz, a köhögés és a légszomj voltak, addig az újabb koronavírus-fertőzötteknél nem jellemző a láz, viszont fáj a torkuk és fáradékonyak. Erről számolt be Qiu Haibo kínai orvos a CCTV-13 nevű állami tévében. Azt is elmondta, hogy a betegség lappangási ideje is hosszabbnak tűnik az új betegek esetében - idézte a BBC cikkét az Index.

A The Global Times beszámolója szerint pedig az is változást jelent, hogy az emberekben egyre hosszabb ideig mutatható ki a vírus: míg a korábbi, vuhani esetekben a diagnózis után egy-két héttel már negatív tesztek születtek, addig az újabb esetekben ennél hosszabb idő után is ki lehet még mutatni a koronavírus jelenlétét.

A lap szerint mindez azt jelenti, hogy a vírus folyamatosan mutálódik, és ezzel együtt változnak a betegség jellegzetességei is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Tech