Az M4 Sport feltalálta a spanyolviaszt: a magyar foci problémáira a legjobb gyógyír, ha megkérdezzük az ország miniszterelnökét. Végül is, ha már 15 éve az ország minden más gondjára is ő mondja meg a megoldást, miért pont a futball maradna ki?
A sportcsatorna podcastjében Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor, a kommentátor, Hajdú B. István és a Paksi FC labdarúgócsapatának vezetőedzője, Bognár György beszélgetett a magyar-ír vb-selejtezőről és a magyar futball jelenlegi helyzetéről.
Bognár szerepét értjük: év edzője, stabil dobogós csapat (színmagyar kerettel), tagja volt a ’86-os válogatottnak, amely utoljára szerepelt a vébén – szakmailag logikus választás. Pláne azok után, hogy a Paks múltkori döntetlenje után a következő mondattal kritizálta a játékvezetést: „Úgy éreztem magam, mint az Európai Unióban, hogy nem mi döntünk a saját sorsunkról”
A kétórás miniszterelnöki futball-gyászbeszéd
De hogy miért kellett ehhez a miniszterelnököt két órára leültetni – arra ember nem tud racionális magyarázatot adni. Nem ő a kapitány, nem ő az MLSZ elnöke, futballmúltja pedig annyi, hogy néha rárúgta a labdát a felcsúti bozótosra.
Ennyi erővel a Carpatian Brigade-nak, a magyar válogatott szurkolói csoportjának a vezetőjét is behívhatták volna. Ha csak egy kiemelt szurkoló véleménye kellett a műsorhoz, akkor ők legalább tényleg a lelátón élnek. De nyilván nem erről volt szó: ha Marco Rossi kapitánnyal „intim, titkos sms-kapcsolatban” van, akkor miért ne lenne belépője egyenesen a válogatott öltözőjébe is? Vagy egyszerűen lejött Mátyás király a várból, hogy megnyugtassa a népet: nyugi, a futballunk élni fog.
Pedig sokszor hangoztatta az utóbbi időben, hogy a kormány nem szól bele a labdarúgásba. Dehogynem.
Szinte az egész világon példátlan, hogy egy ország miniszterelnöke magyarázzon/szakmázzon a nemzet fociválogatottjának sikere vagy éppen kudarca után. De a polgármester sem ül be sehol az iskolai szülői értekezletekre.
Nálunk ez teljesen normális. Nekünk nyilván ez kell, mint a hétvégi magyar bajnoki meccsek bal felső sarkába a Magyar Konzultáció reklámja és a propaganda híradó a félidőben.
Ön tudta, hogy 2025. november 16-án meghalt? Nem? Akkor most jobb, ha szembesül vele!
Orbán elmondta, hogy dolgozta fel az írek elleni traumát. Jobb helyeken ez megmarad maximum a politikus Facebook-oldalán, de itt most műsort kellett köré építeni.
Eleve azt a címet adta a műsornak, hogy „Van-e élet a halál után?”.
A válasz: van, például hétfőn, amikor mindenki bement dolgozni, és kiderült, hogy a fél ország mégis él. Ezt onnan gondolom, hogy nem számoltak be tömeges halálozásról a Puskás Arénában.
Orbán Viktor szerint viszont ott „meghalt egy egész stadion”. Meg a fél ország. Sőt, még az édesanyja koncertjének közönsége is.
„Én még ilyet nem tapasztaltam, soha. Sok szomorú pillanatot láttam már, de olyat, hogy egyszerre meghaljon egy egész stadion, és a mennyből lezuhanjon a föld alá, ilyet még nem láttam. Annyira megrázott mindenkit, hogy a legdrámaibb kérdésben tudják csak kifejezni azt, amit gondolnak. Szerintem a fél ország is meghalt. Édesanyám mondta, aki koncerten volt a zeneakadémián, hogy hidd el, ott mindenki meghalt...” – mondta a műsorban Orbán.
Ez megint túl van tolva. Kell a dráma. A valóság annyi, hogy nem a stadion halt meg, hanem a miniszterelnök álma tört darabokra. De semmi új nincs ebben: negyven éve itt tartunk. Jön a vereség, jön a magyarázat, jön a gyász. Aztán másnap minden megy tovább. Generációk nőttek fel úgy, hogy nem látták a magyarokat a világbajnokságon.
Kedves miniszterelnök úr, vannak azért ennél nagyobb bajok is 2025-ben Magyarországon...
Emlékeznek még? Orbán Viktor idén márciusban még azt mondta, van egy jegyzete a 2030-ban vb-döntőt(!) játszó magyar válogatott összeállításáról.
Ha már beleszólni nem szokott, azért megmondta a tutit
Persze arra figyelt, hogy minden felelősséget eltoljon magától, mintha semmi köze nem lenne ahhoz a sportághoz, amelyet az elmúlt évtizedben masszívan állami pénzből hizlaltak fel.
Bognár György jogos kritikát fogalmazott meg, szerinte a magyar futball legégetőbb problémája az akadémiák helyzete. Úgy látja, az akadémiák egymással versenyeznek és nem játékosokat nevelnek, kevés a posztra képzett játékos. Milyen érdekes, erről mi is írtunk nemrég.
A miniszterelnök számos meghökkentő kijelentést tett, az egyik csúcspont az volt, amikor rákontrázott a „mesterre”, és azt mondta: nem kellenek akadémiák Magyarországon. Mondja ezt a felcsúti foci szerelmese, ahol a csapatot úgy hívják, hogy Puskás Akadémia, és annak az akadémiának alapító tagja volt ő maga is. Ez körülbelül olyan, mintha egy cukrászmester jelentené be, hogy szerinte desszertet enni káros.
„Szerintem akadémiák nem kellenének – folytatta Orbán Viktor. – Normálisan felépített futballrendszerben nem kellenek akadémiák. Magyarországon azért vannak akadémiák, mert az első osztályú klubok nem tudnak működtetni akadémiákat és megfelelő minőségű utánpótlásrendszert, mert nincs hozzá pénzük. Tőkeszegények a klubok. (...) Ma minden magyar klub tőkehiányos, egyetlen magyar klub sincs, amely azt mondaná, hogy oda tud tenni erre a célra évente négy-öt-hat-hétszázmillió forintot.”
Szerinte azért vannak akadémiák, mert a klubok tőkeszegények, és nem tudják fenntartani őket. Érdekes felvetés, főleg attól az embertől, aki egyébként évente százmilliárdokat csatornázott a futballba TAO-n, állami forrásokon és egyéb kreatív pénzügyi megoldásokon keresztül. De ez még nem minden! Orbánt alaposan elkapta a hév, mert nem sokkal később azt is bevallotta, hogy rühelli az MLSZ-féle fiatalszabályt.
A klubfutballra áttérve pedig megtudtuk azt is, hogy miért nincs Bajnokok Ligája-szereplő csapatunk. Meg fog lepődni! Nyugat! Talán Brüsszel? Orbán azt mondta, az 1990-es évek elején egy nagy disznóság történt, mert mindenféle finom szabályokkal úgy alakították a dolgokat, hogy „minden lóvé a nyugati országokhoz megy, és az egész régiónk leszakadt. Szerintem nem kérdés, hogy a Bajnokok Ligájában kell egy magyar csapatnak lennie, de a nyugati pénzvilág ellenünk van”.
„Hát kik azok a hollandok?” 0-4, 1-8, 3-5, 1-6…
Szerinte ne a hollandok magyarázzák már el, hogy mi a futball, „hát kik ezek? Nekünk van aranylabdásunk, meg Puskásunk, mi játszottunk két vb-döntőt” – harsogta rendkívül magabiztosan Orbán, amire Hajdú B. István rákontrázott, hogy oké, de a hollandok hármat is…
És akkor egy kis adalék, a legutóbbi négy alkalommal, amikor Hollandiában játszottunk: Hollandia-Magyarország 4-0, Hollandia-Magyarország 8-1, Hollandia-Magyarország 5-3 és Hollandia-Magyarország 6-1.
A szakmai részével nem akarok mélyebben foglalkozni, mert én vállalom, hogy nem vagyok szakember. Talán másnak is jobb lett volna, ha inkább hallgat.
De azért az megmosolyogtató, hogy még mindig azzal hülyítjük a népet, hogy a magyar csapat jobb, mint az ír. A magyar futball új narratívája szerint mi „játsszuk” a focit, ők „ölik”. Ehhez képest a horrorfilm végén az derült ki, hogy ők lőnek három gólt, és mennek tovább a vb felé, mi pedig szakértői podcastot készítünk arról, miért is történt így.
Mekkora marhaság, önfelmentés az egész. Maximum a gyilkos ösztön volt meg bennük, hiszen ne felejtsük el, ők néhány nappal korábban a portugálokat is legyőzték.
Nézzük a tényeket: a két válogatott három meccset is játszott egymással az elmúlt bő egy évben: 1 döntetlen, 2 vereség a mérlegünk, 5 gólt lőttünk, miközben 7-et kaptunk (az elvileg botlábúaktól).
A Fradi elnöke (és a Fidesz alelnöke), Kubatov Gábor szokott hasonló értelmes magyarázkodásokba kezdeni, amikor csapata nem tudja megverni a – szerinte – antifocit játszó Paksot.
„Menjenek a fenébe. Jól elvertek minket és kiestünk.”
Szépen játszottunk, szépen meghaltunk. Kenjük a hajunkra. Vagy mit kezdjünk ezzel? Legalább egyszer vertük volna meg őket. Mekkora focitudásra vall az, ha az ívelgetős, fizikális játékra nem találjuk az ellenszert? Miért nem tudunk sportszerűen gratulálni a jobbnak, és belátni, hogy mi ennyit tudunk? Erre egyébként, ha nem is ezekkel a szavakkal, de Hajdú B. István is utalt.
Amire aztán ez volt a miniszterelnökünk elegáns válasza:
„Nem kell nagyvonalúnak lenni, menjenek a fenébe. Jól elvertek minket és kiestünk.”
Méltó mondat egy ország vezetőjétől.
Az utolsó gólnál mindenki Varga Barnabás, Mocsi Attila és Dibusz Dénes nevét emlegeti, bennük keresi a bűnbakot, de senki nem vette észre Szalai Attilát, aki éppen a lepkéket kergette? Ez nagyobb hiba volt, mint a tizenegyes, amit összehozott, mert ott legalább tudta, hol van a labda, még ha nem is azt találta el. Egy ilyen fault benne van a futballban.
Nyilván, ha nincs az az utolsó fél perc, akkor úgy álltunk volna fel a meccs után, hogy a vége kicsit körömrágósra sikeredett, de a lényeg, hogy továbbjutottunk. Nem így lett. Persze megrúghattuk volna a harmadikat, lehet, hogy az eldöntött volna mindent, de talán még jobb lett volna, ha nem kapjuk meg azt a bizonyos második, majd harmadik gólt…
A korábbi évekhez képest amúgy sokkal sebezhetőbbek, gólérzékenyebbek vagyunk hátul, de erről is kevés szó esik.
Mint ahogy arról sem beszél senki, hogy a valóság az, hogy a magyar válogatott nem tudott az örményeken kívül más csapatot megverni a selejtezőben.
De ezeket nem lehet olyan drámai szavakkal elmondani, mint hogy „meghalt a stadion”.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
