A világ 10 legcoolabb techcucca 1985-ből

Ha bármelyik is megvolt bárkinek ezen kütyük közül közel három évtizede – főleg Magyarországon -, akkor már az élet császárának érezhette magát. Pedig ma már csak egy csodálkozással vegyes vigyort tudnak kiváltani. De nosztalgiázni jó, tegye velünk!

Annak idején csak lestünk egy-egy Polaroid-gépre, ami azonnal kiköpte magából az elkészült színes fényképeket, miközben az átlagos magyar állampolgárok az Ofotértbe jártak előhívatni a fekete-fehér fényképeiket, egyhetes várakozási idővel. De egy Commodore 64-ért is sokaknak csak csorgott a nyála, és már egy Commodore 16-ossal vagy egy +4-el is kiegyeztek volna. Miközben ma már egy alsóketagóriás okostelefon is többet tud, mint ezek a holmik így együtt.

Ezek az eszközök számítottak az 1985-ös évben a technológia csúcsainak. Nosztalgiára fel!

1. A Polaroid 600

A klasszikus Polaroid-gép, ami azokat kissé fakó színű fehér papírkeretes képeket gyártotta le alig három perc alatt, azonnal gratulációkat váltva ki a megörökített közönségből.

Polaroid 600
flickr.com/photos/mpclemens/

2. Az eredeti Macintosh

Elnézve a mai pengevékony Macbook Aireket, kicsit nehéz elhinni, hogy ez a bumfordi masina az ősük, a parányi katódsugárcsöves monitorral, benne a floppy-meghajtóval és valami fura négyzet alakú egérrel, ami persze azt is jelenti, hogy itt már ablakok és ikonok könnyítették meg a használatot. Az meg talán még érdekesebb, hogy ez a kinézet a design csúcsa volt akkoriban.

Macintosh
MattsMacintosh

3. Commodore 128

Míg a Commodore 64 elsősorban a játékosokat célozta, addig a C128 az üzleti felhasználókat. Jóval kevesebbet is adtak el belőle: négymilliót a C64 17 milliós darabszámával szemben.

Commodore 128
Wikipedia

4. A Sony Discman

A zenehallgatás egy új dimenzióját nyitotta meg a Sony az 1984-en piacra dobott D-50 MK2 discmannel, mely az 1982-ben világhódító útjára indult kompaktlemezeket játszotta le, s váltotta le ezzel a kazettás walkmaneket. Annyi hátránya persze volt velük szemben, hogy nem bírta a futást, de még a ütemesebb gyaloglást sem, vagyis egyből megakadt a lejátszás a legkisebb döccenőre is. Persze hazánkban akkoriban már egy sima Sony walkman birtoklása is rettenetesen nagy dolognak számított, és discmanről inkább csak a '90-es évek elején álmodozhattunk.

Sony Discman
Wikipedia

5. Az Amiga 1000

Ismét egy legendás számítógép, ami 85-ben még annyira modernnek számított, hogy a Commodore akkori marketingesek még azt sem tudták, hogy mit is kezdjenek vele. Olyan dolgokat tudott, mint a négycsatornás sztereo hang, az 512 Kb-os memória, és egyszerre 4026 különböző szín megjelenítése. 2006-ban a PC World minden idők hetedik legjobb számítógépének választotta meg.

Amiga 1000
Wikipedia

6. Nintendo NES

Átevezve kicsit a videójáték-konzolok világába, elevenítsük fel, hogy hol is indult a japán Nintendo, mely ekkor kezdte el meghódítani Amerikát. A 8 bites gép akkor még forradalminak számított, s a legnagyobb eladott példányszámmal vághatott fel 85-ben. Kicsit furának és játékélményt korlátozónak tűnhet ma már, hogy akkoriban még vezeték kötötte a kontrollert a géppel.

Nintendo
Wikipedia

7. Nokia Mobira Talkman

És igen: ilyen volt a világ első mobiltelefonja. Az ötkilós készülék tömege kicsit távol áll a mai 200 grammos okostelefonokétól, ahogy a tudása is, tekintve, hogy mindössze telefonálni lehetett vele. A kritikusokat mindenesetre meglepte a 84-ben világhódító útjára indult készülék sikere, melyet 1987-ben váltott csak le egy fejlettebb változat.

Nokia Mobira Talkman
Nyugat.hu

8. Apple LaserWriter

Habár a lézeres nyomtatási technológia már a '60-as években ismert volt, egészen 1985-ig nem gyártottak otthoni használatra alkalmas lézernyomtatót. Amikor az Apple megalkotta, akkor elsősorban a grafikusokra gondolt, akik immár ki tudták nyomtatni műveiket. Ráadásul, mivel ez volt az első hálózatba köthető gép, ezért a horribilis ár némileg elviselhetőbbnek tűnt annak fényében, hogy egy egész iroda számítógépei csatlakozhattak rá és nyomtathattak vele.

Apple Laserwriter
flickr.com/photos/niklasstjerna/

9. Windows 1.0

Az első grafikus interfész, ahol már nem parancssorokat kellett begépelni, ráadásul egyszerre több feladat is elvégezhető volt vele, azaz például futhatott a szövegszerkesztő és a naptár egy időben. A Windows egyébként 16 éven keresztül adott támogatást az első operációs rendszeréhez.

Windows 1.0
flickr.com/photos/mwichary/

10. Tissot F1

Stopper, visszaszámláló, ébresztő, naptár, időzónák. Megannyi lenyűgöző funkció, amit belezsúfoltak ebbe a parányi szerkezetbe, egy elektronikus, LCD-kijelzős órába. Ugye emlékszünk még, micsoda őrületet váltottak ki hazánkban is a hét dallamot lejátszani képes, számológépes kvarcórának hívott csodák?

Tissot F1
retro-watches.co.uk/

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Tech