Nem egy hétköznapi esemény, amikor két szombathelyi kötődésű művész állít ki abban a térben, amely életük bizonyos szakaszában a munkahelyük is volt. Az Elementáris víziók című tárlatot Oroszy Csaba képzőművész nyitotta meg, és betekintést adott Kovács Nóra és Poprócsi Barnabás sajátos alkotói világába május 30-án, a szombathelyi Weöres Sándor Színház aulájában.
A képeket végignézve rá kellett jönnünk, hogy itt nem lehet külső szemlélőként távolságot tartani, ez az a hely, ahol be kell lépnünk a belső képtárunk üres termeibe, és egy sokkal személyesebb kötődéssel megtekinteni, elgondolkodni a látottakon.
Kovács Nóra festményei figurálisak, központi elemük a macska, mely nem csak ebben a térben tud létezni, hanem saját mitológiával bír. Ahogy mondani szokás, a macska az egyetlen állat, ami meg tudta szelídíteni az embert.
Az ecsetvonások sokszínűségéből olyan pozitív impulzusok áradnak, amilyeneket csak a macskák dorombolásából kaphat az ember. Így kerülünk a teljesség metszésébe, ahol részesei leszünk annak, ahogy egy festő létrehozza a saját teremtéstörténetét. Báj, kecsesség és ragadozás, mindezt egy kompakt csomagolásban.
Poprócsi Barnabás képei inkább impressziókat vetítenek elénk, melyekben felsejlenek a lovak vonásai. Ló és lovasa, esetleg ölelkező párra emlékeztető formák, sziluettek adnak egy teljes képet. Ezeken a képeken a teremtés hibái is tetten érhetőek, egyszerre szabad és gondtalan, de emellett tele van tervezett rendellenességekkel.
Barnabás képein a lét és a teremtés mindenhatósága hagyott nyomot a felhasznált anyagokon, anyagokban. És, nem is várhattunk volna mást tőle, hiszen performansz színházi előadásaiban
Az égre pumpált trafik végül elpusztított egy világot a szombathelyi Bohémban 2024. April 07. 07:40 is ezzel találkoztunk. A békére törekszik, amiért megvívja a maga belső harcait. A végeredmény első látásra kaotikus, de ahogy időt és figyelmet szánunk rá, úgy vezet minket be a saját világába, rétegről-rétegre feloldva egy-egy újabb megbúvó jelentéstartalmat.
Ami pedig még egyedibbé tette ezt a kiállítást, az az, hogy Poprócsi Barnabás a saját zenei világának dallamaival egészítette ki mind a saját, mind pedig Kovács Nóra képi világát, amitől az egész megnyitó egyfajta szürreális álomba csapott át. Az egyetlen negatívuma pedig az, hogy ezt az élményt csak egyszer lehetett átélni, mert holnap délután már egy újabb pop-up kiállítás nyílik az aulában.