Vonatpótló busszal vitték az utasokat Csornáig, de a vonat szépen elhúzott előttük

A Szombathelyről Budapestre tartó utasok legalább azt megtudhatták, milyen érzés lehet versenyezni egy vonattal. Nem nyertek.

Úgy tűnik, a MÁV és a GYSEV közös erővel új értelmet adott a csatlakozás fogalmának: az utasoknak ezúttal sikerült pontosan odaérniük, ahonnan a vonat már tovább is indult.

Egy olvasói jelzés szerint a Szombathelyről 16:57-kor Budapestre induló InterCity utasait vonatpótló busszal szállították Csornáig. Csakhogy mire a busz megérkezett, az IC még éppen ott volt. Az utasok pedig végignézhették, ahogy a szerelvény az orruk előtt elhagyja az állomást.

Vagyis a vonatpótló busz megtette, amit kellett: elvitte az utasokat Csornára. A csatlakozó vonat pedig szintén megtette, amit kellett: elindult. Csak, a kettő valahogy mégsem találkozott.

Az utasok így Csornán maradtak, és várhatják a következő lehetőséget, amellyel folytathatják útjukat Budapest felé. Az eset különösen pikáns annak fényében, hogy az utasok a vonatpótló buszról érkeztek. Vagyis az eredeti vonat helyett már eleve egy másik közlekedési eszközre kellett felszállniuk, hogy aztán a pótlás után végre vonatra szállhassanak az úti céljuk felé. Csak éppen a rendszernek a végén sikerült saját magát is pótolnia: a vonatot, mert a jelek szerint az nem várta az utasokat.

A történetet az olvasó röviden így összegezte: „A GYSEV sikere!” Nehéz vitatkozni vele.

Frissítés!

Az utasok végül kaptak egy igazolást, melyben a MÁV elismerte, hogy a vonatuk elmulasztotta a csatlakozást, így a következő menetrend szerinti járaton is érvényes lett a már megváltott jegyük.

Íme, az igazolás
Olvasó

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Jelentem