Annie Girardot a Rocco és fivéreitől az Alzheimer-kórig

Egy nagy francia színésznő emlékére.

Feiszt György levéltáros így emlékezik meg Annie Girardot-ról Facebook-oldalán:

Annie Girardot az Alzheimer-kór elleni küzdelem jelképévé vált, miután betegen elvállalta a főszerepet Nicolas Beaulieu „Ainsi va la vie”(Így múlik el az élet) című dokumentum filmjében. Annie Girardot a Comédie Francaise társulatának tagjaként színházban, rádiós és tévé műsorok szereplőjeként lépett fel és huszonnégy éves volt, amikor a ” Tizenhárman az asztalnál”című filmmel bemutatkozott.

Rocco és fivérei - egy korszak kultikus filmje.

A nagy áttörés öt évvel később történt, amikor Alain Delonnal és Claudia Cardinaleval Luchino Visconti ”Rocco és fivérei”című klasszikusában játszott. Filmbeli partnerével, Renato Salvatorival a valóságban is összeházasodtak. Pályafutása ezt követően vett igazi lendületet. Temperamentumos, vibráló egyénisége, sziporkázó szerep alakításai máig élvezetesek.

Annie Girarldot és Jean-Paul Belmondo.

Játszott az „Élni az életért” című drámában, és szerepelt Marco Ferreri ” Dillinger halott”című filmjében, de krimikben és vígjátékokban ”A szoknyás zsaru”, valamint az ”Ellopták a Jupiter fenekét”című alkotásban Phillippe Noiret oldalán szintén nagy sikereket aratott. Egyik utolsó nagy szerepét, egy kiállhatatlan vénasszonyt, Isabelle Huppert partnereként, 2001-ben a „Zongoratanárnő”-ben alakította, de játszott Haneke négy évvel későbbi „Rejtély”című filmjében is.

Annie Girardot háromszor kapta meg a César-díjat, legrangosabb francia filmes elismerést. 2006-tól bevallottan az Alzheimer-kórral küzdő művésznőt hét esztendeje, 2011. február 28-án ben gyűrte le a halál.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra