Fényűző szállodákban bérelt szobákat és más megkérdőjelezhető költései is voltak a kormány által bőkezűen támogatott Antall József Tudásközpontnak.
Fényűző szállodákban bérelt szobákat és más megkérdőjelezhető költései is voltak a kormány által bőkezűen támogatott Antall József Tudásközpontnak, amelyet a néhai miniszterelnök fia, Antall Péter vezet – írja a Direkt36 tényfeltáró szerkesztőség.
A Miniszterelnökség a szerkesztőség kérdéseire reagálva közölte, hogy vizsgálatot indítanak annak ügyében, hogy a Tudásközpont hogyan használta fel a kapott közpénzt. A Direkt36 összesítése szerint az Orbán-kormány eddig több mint négymilliárd forinttal támogatta a Tudásközpontot az adófizetők pénzéből.
Antall Péter
Forrás: hungarytoday.hu
A szerkesztőség hozzájutott számos belső dokumentumhoz a szervezet gazdálkodásáról, és ezek segítségével többek között a következőket derítette ki:
Antall Péter juttatásai a Tudásközpontnál eltöltött időszakban meredeken emelkedtek: míg 2013-ban még havi átlag 719 ezer forintot keresett, addig 2019-ben – ekkori a legutolsó ismert juttatása – már havi átlagban bruttó 4,6 milliót kapott
Az AJTK egyfajta családi üzletként is működik Antall Péter számára. A felesége az intézet igazgató-helyettese, és ott dolgozik a feleség ikertestvére is. A feleség két vállalkozása is szerződésben áll az intézettel
A járvány előtt évi 15-20 külföldi utazást bonyolított Antall Péter a kollégáival, és ezeken rendszerint pazar hotelekben szálltak meg, például az ausztráliai Ayers-szikla, az isztambuli Hagia Szophia, a New York-i Central Park vagy éppen a washingtoni Fehér Ház közvetlen közelében. 2019-ben az USA legmagasabb felhőkarcolói közül kettőben is megszálltak az AJTK utazó delegációi
Az utazásokra évente több tízmillió forint ment el. A Direkt36 által megszerzett belső iratokból kiderül, hogy időnként közpénzből számolták el olyan kirándulások költségeit is, amelyek nem voltak részei a hivatalos programnak
Több százezer forintot költöttek Samsonite bőröndökre, és alapítványi pénzből jutott magánkórházra, két professzionális fényképezőgépre, de előfordult, hogy néhány zacskó Dunakavicsot vagy párezres minibár-fogyasztást is elszámoltak költségként
Antall Pétert és AJTK-s rendezvényeket népszerűsítő PR-cikkekért legalább 20 millió forintot fizettek
6,5 milliót fizettek egy tanulmányért egy olyan cégnek, amely korábban egy falusi turkálót üzemeltetett, egyik volt tulajdonosa pedig ma egy benzinkút alkalmazottja
Az évről évre növekvő kormányzati támogatás ellenére az alapítvány kasszája gyakran kiürült. Az alkalmazottak többször heteket-hónapokat vártak arra, hogy fizetést kapjanak. Ez 2021-ben is megtörtént
Miközben az alapítvány 2016-ban olyan nehéz helyzetben volt, hogy folyószámlahitelből fizette a béreket is, egy háromfős delegáció skandináv körútra ment, amelynek során útba ejtettek egy festői fjordot is
A kiadások 2018-ra annyira megszaladtak, hogy a kormánynak az éves támogatáson túl további 250 millióval kellett megtámogatnia a szervezetet. Papíron egy másik kormánypárti alapítvány adta a pénzt, költségvetési támogatást ugyanis tilos adósságkezelésre fordítani
A Direkt36 nem talált arra utaló információt, hogy a kormány kifogásolta volna az alapítvány gazdálkodását. Pedig a megszerzett dokumentumok azt mutatják, hogy a működési támogatást nyújtó Miniszterelnökség könyvelői tüzetesen ellenőrizték az elszámolt költségeket és számlákat formai szempontból. Miután az alapítvány egyik kuratóriumi elnöke a „polgári jóízlés” szempontjából kritizálta a költéseket, távoznia kellett.
A Miniszterelnökség a Direkt36 kérdéseire most úgy reagált, hogy vizsgálatot indítanak annak kiderítésére, hogy vajon az AJTK „hatékonyan és céljához méltó módon” használta-e fel a kapott közpénzt.
Az AJTK a luxushotelekkel kapcsolatban azt közölte, hogy a szállások kiválasztásakor protokolláris és biztonsági szempontokat is figyelembe vettek, és állították, hogy bizonyos költések adminisztrációs hiba miatt jelentek meg a birtokunkba került dokumentumokban.
Az alapítvány szerint nem összeférhetetlen az, hogy családtagokat alkalmaznak a Tudásközpontnál. Számos kérdésre – például Antall Péter fizetéséről vagy a szervezet eladósodásáról - nem reagáltak.
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.