Maratoni versolvasással fejelik meg Zalában április 11-ét

Non-stop vers- és prózamondó találkozóval, irodalmi pályázat díjkiosztójával és szépirodalmi kötetek bemutatójával ünneplik a költészet napját szerte Zalában is.

Zalaegerszegen a költészet napján - április 11-én - reggel 8 órakor maratoni versolvasás kezdődik a Dísz téren, a Keresztury művelődési központ szervezésében. A Díszpinty Gasztrobár teraszán munkahelyi közösségek - köztük a Göcseji Múzeum munkatársai - iskolai csapatok, civil szervezetek tagjai és magánszemélyek szavalják majd el kedvenc verseiket. A program keretében mutatja be Vajda Péter Patakpart című balladakötetét Turbuly Lilla, a kötet szerkesztője és Filó Veronika illusztrátor - adja hírül az MTI.

A Keresztury művelődési központban 18 órakor a Szépség és a Környezet címmel kiírt versíró pályázat díjait adják át. A Magyarucca Egyesülettel közösen meghirdetett felhívásra eddig csaknem száz pályamű érkezett: az alkotók - köztük idősek és fiatalok - a természet és az épített környezet szépségéről írtak. A tájleírásokban felidézhették egy-egy erdei séta, vagy akár egy Balaton-parti randevú emlékét is - mondta el Bubits Tünde, a Pannon Tükör főszerkesztője.

Szólt arról is, hogy a kulturális folyóirat legújabb száma költészet napi melléklettel jelenik meg. A lapban megemlékeznek Pék Pálról, a folyóirat alapítójáról - mondta Bubits Tünde, aki kuriózumnak nevezte, hogy a versek és novellák mellett két költő színpadi műve is olvasható lesz: Vörös István Presszó-szonáta című drámai alkotását teljes terjedelmében közlik. A költészet napja alkalmából kiadott melléklet Szálinger Balázs a Hallhatatlanságra vágyó királyfi című bábjátékát tartalmazza. A kiadványt Németh Miklós grafikái, a folyóirat lapjait pedig a Zalaegerszegi Szalon képzőművészeti alkotásairól készült képek díszítik.

A Pannon Tükör legújabb számát kedden Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban, április 19-én pedig a zalaegerszegi Keresztury művelődési központban mutatják be.

Nagykanizsán szerdán a Nagy Gáspár (1949-2007) költő, prózaíró tiszteletére rendezett vers- és prózamondó találkozóra várják a diákokat és a felnőtteket a Hevesi Sándor Művelődési Központban. Az Emlékezni, látni, megnevezni és sohasem félni címmel meghirdetett versenyen Nagy Gáspár műveiből választott részletek, valamit XX. századi magyar költők művei hangzanak majd el - közölte Kovácsné Mikola Mária, a Kanizsai Kulturális Központ igazgatója.

Keszthelyen csütörtökön a Balaton Színházban a Tiszta szívvel című verscsokorral ünneplik a költészet napját.

Gyenesdiáson hétfőn a Múzsák randevúja című képzőművészeti kiállítás megnyitójával kezdődik el A költészet hete elnevezésű programsorozat. A Balaton-parti település iskolájában és klubkönyvtárában április 17-ig könyvbemutatót, irodalmi foglalkozásokat, rendhagyó irodalomórákat tartanak. A költészet napját 1964 óta minden évben József Attila (1905-1937) születésnapján, április 11-én ünneplik.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kultúra