Április végéig adtak időt maguknak a szervezők, hogy eldöntsék, lesz-e idén Sziget Fesztivál - mondta a hvg.hu-nak Kádár Tamás, a Sziget ügyvezetője.
Az előadókkal feltételesen már megállapodtak, de látniuk kéne a kormány nyitási tervét, hogy dönteni tudjanak. Egyelőre nem lehet előre látni az utazási szabályokat, a rendezvények megtartására vonatkozó szabályokat és azt sem, pontosan mire jogosít majd a védettségi igazolvány.
A szervező Nagy-Britanniát, illetve az angol fesztiválpiacot hozta fel példaként. Ott a pontos nyitási terv ismeretében több fesztiválra már elkezdtek jegyeket árulni. Az már március közepén kiderült, hogy a Balaton Soundot és a VOLT fesztivált idén sem rendezik meg.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!