Érdemes lesz már idén odafigyelni a személyi jövedelemadó elektronikus kitöltésére. Egy törvényi szabályozás ugyanis előnyhöz juttatja az egyházakat az adó 1%-os felajánlásnál.
Az adózó elektronikus nyomtatványaiban rögzítésre kerül annak az egyháznak a technikai száma, amit az idei bevallásba beír.
Vagyis ha például idén valaki a katolikus egyháznak ajánlja fel adója 1%-kát, annak a rendszer jövőre is ennek az egyháznak a technikai számát fogja beírni, hacsak az adózó át nem írja ezt.
Sokan legyinthetnének is, hogy de hát ha valaki egy évben egy szervezetet támogat a felajánlható 1%-kal, akkor valószínű jövőre is ugyanazt a szervezetet szeretné majd, így pedig nem kell neki azzal bíbelődnie, hogy újra kikeresse annak technikai vagy adószámát.
Ez akár könnyebbség is lehetne az adózónak és a könyvelőnek.
Viszont nekünk úgy tűnt, hogy ez csak és kizárólag az egyházakra vonatkozik, hogy biztosak legyünk benne, megkerestük a Nemzeti Adó-, és Vámhivatalt.
A válaszukból pedig az derül ki, hogy a magánszemély 2018-ban technikai számos bevett egyházat jelölt meg a nyilatkozaton, és 2019-ben nem tesz újabb nyilatkozatot, vagy a 2018-ban tett nyilatkozatát nem vonja vissza az erre szolgáló nyomtatványon, akkor a NAV 2019. évi nyilatkozatként figyelembe veszi a 2018-ban tett technikai számos bevett egyházra vonatkozó rendelkezést.
Az új szabályozás első alkalommal a 2018-ban megtett egyházi nyilatkozatokra alkalmazható, és csak az egyházi kedvezményezetti körre érvényes, a civil kedvezményezettekre nem. A technikai számos kiemelt költségvetési előirányzatra és a civil kedvezményezettekre szóló nyilatkozatokat a NAV továbbra is csak egyszer, a nyilatkozat évében veheti figyelembe. Ezekre a kedvezményezettekre minden évben újra kell nyilatkozni.
Vagyis ez a szabályozás idéntől van érvényben és csak és kizárólag az egyházakra érvényes. Valaki jövőre hiába akarja ugyan annak a civil szervezetnek adni adója 1%-át mint az idén. Ezt csak úgy tudja majd megtenni, ha újra begépeli annak adószámát. Míg ha valaki ezzel nem bajlódik, de korábban egyháznak adta 1%-át, akkor bizony az jövőre is annak megy majd.
Bár elsőre tényleg apróságnak tűnik, de akár figyelmetlenségből, akár lustaságból így tényleg előnyhöz jutnak páran a sokakkal szemben. Ez pedig nem túl elegáns dolog.
A felajánlható egy százalékot akár a Nyugat.hu-t is kiadó Nyugat Média és Világháló Egyesületnek is címezheti Ne hagyja veszni adója 1 százalékát! Olvasson inkább nálunk híreket! Adja Nyugat.hu-nak! 2018. January 31. 18:23 , ehhez nem kell mást tennie, mint az adóbevallása 17EGYSZA lapjára csak beírni a Nyugat Média és Világháló Egyesület adószámát. Adószámunk: 18889332-218