Október 6-ától nézhető meg Budapesten a Hátrahagyottak emlékezete című köztéri kiállítás a Március 15. téren, ahol a kivégzett magyar honvédtisztek özvegyei néznek vissza ránk lehengerlő élethűségben. Itt vannak ők és a történeteik.
Leiningen-Westerburg gróf hesseni származású volt, 1845. november 3-án vette feleségül a törökbecsei születésű, tizennyolc éves Sissány Elízt. A 26 éves német származású gróf azzal, hogy elvette e gazdag család legifjabb lányát, magyar birtokos lett. Ez azonban nem csak anyagi helyzetét, de érzelmeit, cselekedeteit is befolyásolta, így a szabadságharc kitörésekor önként esküdött fel a magyar ügy mellett.
Unger András
Leiningenné, aki a fogság idején nem volt Aradon, egy hónappal később, a férjét végső útjára kísérő lelkésztől értesült hős ura utolsó perceiről. A szabadságharc után az özvegy kérésére Barabás Miklós átfestette Leiningen császári tisztként ábrázolt képét - a megújult képen a vértanú vörös, honvéd tábornoki egyenruhában áll, mellén a Magyar Katonai Érdemrend II. osztályú kitüntetésével.
Unger András
Knezich Károly horvát katonacsaládba született, de híven szolgálta a magyar alkotmányra tett esküjét. Korábban az egri 34. gyalogezredben szolgált, így ismerte meg és jegyezte el 1892. nyarán az egri születésű, 23 éves Kapitány Katalint, a hazafias érzelmű Kapitány Mihály szenátor lányát.
Unger András
Hátrahagyottak emlékezete: szabadtéri kiállítás Budapesten az aradi vértanúk özvegyeiről
Unger András
Nem kell asszony a haditáborban.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!