Arannyal és Petőfivel reklámoz a Microsoft

A világért sem akarnánk az amerikai szofveróriást ingyen népszerűbbé tenni, de a hozzájuk kapcsolódó ötlet, ami a Mito feneketlenül mély kreativitásának eredménye, mindenképpen megéri még annak kockázatát is, hogy bárki véletlenül vásárol egy új Office-t.

Akad olyan kreatív szakember, akinek így működik az agya: képes benne összekapcsolódni a Microsoft egyik terméke, valamint Arany János és Petőfi Sándor neve. Némi köze lehet az egészhez Nyáry Krisztiánnak is, aki nemcsak az ajánlást írta, hanem a stáblista szerint szakértőként működött közre az alkotásban.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

A reklámügynökségnél azt gondolták ki, hogy áthelyezik jelen korba Petőfi és Arany legendás levelezését, azaz bemutatják, hogy a két költő hogyan, milyen csatornákon kommunikálna most egymással, és milyen eszközöket használna ennek során. Jó, persze, itt az alkalom, hogy erőszakosan belépjen a reklám megint az életünkbe, hiszen miközben jól szórakozunk, végigmegyünk a szoftverpalettán, ami egyébként nem túl sok meglepetéssel szolgál, de még ezt is érdemes elviselni.

Nyugat.hu

Tehát, akit kiráz a hideg még a gondolatától is annak, hogy valamiféle papírból készült poros könyvet vegyen a kezébe, melynek fedőlapján Arany János vagy Petőfi Sándor neve jelenik meg, az is bátran vágjon bele a kalandba, mert ha kicsit is nyitott, akkor magával ragadják a legújabb dizájnba épített ötletek és jópofaságok.

Kattintgasson bőszen, megnyitva ezt a linket, megtalálja itt a Toldi-prezentációt, linkelve térképeket, verseket, a két költő Skype-olását. Ráadásul a Microsoft azt ígéri, hogy ha további igény merül fel hasonló feldolgozásokra, arra is nyitottak. (A levelezés eredetije itt elérhető: http://mek.oszk.hu/06100/06126/html/)

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Tech