A vonatból halljuk az utcai neszeket, mintha a peron zajai szűrődnének be: kopog az eső, valaki sietősen, magassarkúban eltipeg, egyre viharosabban fúj a szél, mintha dramaturgiai célzattal színeznék Koltai Róbert legújabb rendezését. A szombathelyi WSSZ stúdiószínpadának legszélén ülünk, behallatszik a mentő szirénája is. Kedd este van, őrült iramban foglalta el a várost az ősz, bent pedig újabb premier, és mi tovább hallgatózunk.
Az étkezőkocsiban az első életkép, összeverődött utazók, zötykölődő megmondóemberek egymás mellett. Az ügyvéd és a kereskedő (Kelemen Zoltán és Endrődy Krisztián), távolabb egy nő, átellenben egy újságot olvasó pali. Ketten szidják a mihaszna új balgaságot, a szerelmi házasságot, és a házasság intézményének lehetetlenségéről folytatnak heves vitát. A társalgás egy pontján az addig szótlanul ülő Pozdnisev (Koltai Róbert) váratlan szenvedéllyel közbeszól: „Uraim és hölgyem, bizonyára felismertek, én vagyok az a Pozdnisev, aki egy damaszkuszi tőrrel leszúrta a feleségét…” A vallomás megteszi a hatását, a két szószátyár kihátrál, ketten maradnak. Az asszonygyilkos és egy titokzatos nő. És elkezdődik az igazi dráma.
Régivágású, szövegcentrikus színház ez
Hamar megszokjuk a statikus színpadképet, az étkezőkocsira emlékeztető belső teret a kék bársonnyal kárpitozott padokkal, szamovárral, az utasok korhű ruháit, és szinte halljuk a vonat monoton kattogását.
Néha becsukjuk a szemünket, így is él Koltai és Bálint Éva párbeszéde, mintha egy dramatizált hangoskönyvet hallgatnánk. Ahogy Pozdnisev - Koltai elmeséli a vasúti kocsiba tévedt idegennek élete drámáját, peregni kezd bennünk is egy film. Látjuk a vidéki dácsát, a szerelemtől kivirult feleséget, amint mélyen dekoltált szoknyájában leül zongorázni, a piros ajkú világfit, ahogy kipattintja a hegedűtokot. Látjuk aztán az asszonyt, vérbe fagyva, a zongora mellett, miközben a gyilkos férj a közeli dolgozószobájában a fotelben elbóbiskol. Pedig a színpadon épp nem történik semmi, Koltai kabátjához dőlve ül a képzeletbeli vagonban, Bálint Éva fehér rókaprémet húz a nyakába.
Nem túl vidám két óra ez, szünet nélkül. Minimál színház. A WSSZ második, bérleten kívüli bemutatója négy átutazóval, valahova tartó szereplőkkel. Novellára való történettel, Lev Tolsztoj Kreutzer szonátájával, B. Török Fruzsina átiratában. Véletlen vagy sem, hasonló kérdőjelekkel találkozunk itt is, mint a múlt heti premieren, Zsótér Sándor Nyugat.hu 2015 hirdetés magnum,ad,szalag cikk + magnum,ad adverticum 2016. May 12. 11:34 hátborzongató, embermagas festményekkel telezsúfolt Ibsen-drámájában.
Kevés a cselekmény, annál több a párbeszéd. A kor is egyezik, a 1900-as évek vége, mintha ugyanabban az esős őszi éjszakában kísértenének a zakatoló lelkek.
Bálint Éva (lassan Koltai Róbert állandó szombathelyi színpadi partnere, összeszoktak) hozza ezt a kimértségében is szenvedélyes orosz nőt. Koltai hiteles, hangjával, gesztusaival eladja nekünk a harminc év után szabadult, gyötrődő férfit. A darab is minimál, annyi ereje van, hogy hiányérzet nélkül futunk ki a viharos őszbe, bújunk bele a lenge kabátba, és kopogunk mi is végig a sötét utcán.
B. Török Fruzsina: Végállomás
(Egy felvonásban - 75 perc)
Lev Tolsztoj nyomán
- krimi egy részben -
Szereplők:
Pozdnisev/Koltai Róbert
Fiatal nő/Bálint Éva
Ügyvéd/Kelemen Zoltán
Kereskedő/Endrődy Krisztián
Díszlet- és jelmeztervező: Szlávik István
Ügyelő/Rendezőasszisztens/Súgó/Kellékes: Egervári György
Rendező: Koltai Róbert
Bemutató: 2016. október 5. 19 óra, Stúdiószínpad
