Autista kislány a Szezám utca legújabb lakója

A gyermekeknek szóló sorozat új szereplőjét az autizmus megbélyegzése ellen küzdő kampány részeként mutatják be.

A készítők egyúttal abban is bíznak, hogy Julia karaktere segít majd az autistákkal foglalkozóknak, így a betegséggel küzdők családjainak is. A Szezám utca Juliája olyan kislány, aki „egy kicsit másként tesz dolgokat", amikor barátaival, Elmóval és Abbyvel játszik - írja a BBC News.

Julia a Szezám utca új lakója
bbc.co.uk

Az ötévesek sokszor azt gondolják, ha egy másik gyerek nem néz rájuk, akkor biztos nem akar játszani velük, pedig nem erről van szó.

Azt akarjuk, hogy nagyobb figyelemmel és együttérzéssel forduljanak az autisták felé

- magyarázta Sherrie Westin, a Szezám utca karitatív programjainak irányítója.

Julia a Szezám utca tévésorozatában nem, csak a digitális és nyomtatott mesekönyvekben jelenik majd meg. Az új szereplővel készült kiadványok gyakorlati példákat is lefestenek. Az egyik részben például Julia csapkodni kezd, de Elmo nem néz rá neheztelve - ahogy az a valóságban gyakran előfordul -, hanem elmagyarázza, hogy ez most azt jelenti: Julia izgatott.

A Szezám műhely Láss csodát minden gyerekben elnevezésű kampánya online anyagaival az autistákkal nap mint nap foglalkozóknak is segítséget nyújt. Tájékoztatójuk 2 és 5 év közötti autista gyereket nevelő családoknak szól, és olyan látszólag egyszerű témák is szerepelnek benne, mint a fogmosás, egy étteremben elköltött ebéd vagy az úttesten való átkelés.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra