Már a rendőség is nyomoz a bizarr Derkovits-lakótelepi kajadobálás ügyében

Rendszeresen beterítenek egy-egy ott parkoló autót mindenféle maradékkal.

Egy visszatérő problémáról mesélt a közelmúltban egyik olvasónk a szombathelyi Derkovits lakótelepről. Elmondása szerint valaki éjszakánként azzal szórakozik, hogy kajacsatát rendez az ott parkoló autókkal.

A Bem József utca egyik tömbházának parkolójában ugyanis rendre botlik olyan autókba az ember, melyek különböző dolgokkal, főként ételmaradékkal vannak teledobálva.

Olvasó

„Szerencsémre nem az én autóm volt, de gondolom senki sem örül, amikor reggel munkába induláskor ezzel szembesül” – meséli.

Olvasónk azt mondja, hogy az áldozat mindig más, de a hely ugyanaz. A minap például egy fehér autó volt beterítve, a tulajdonosa pedig ki is hívta a rendőrséget.

Olvasó

Tavaly óta állítólag többször is jelezték a problémát, amikor viszont rákérdeztünk erre a rendőrségnél, Cser Zsófia Vas megyei sajtóreferenstől megtudtuk, hogy „a tavalyi esettel kapcsolatban sem a Vas Megyei Rendőr-főkapitánysághoz, sem a Szombathelyi Rendőrkapitánysághoz nem érkezett bejelentés, vagy feljelentés.”

Az újabb eset azonban már más, merthogy:

"a Szombathelyi Rendőrkapitányság garázdaság gyanúja miatt büntetőeljárást indított"

- közölte a szóvivő.

Viszont tekintetettel arra, hogy egy folyamatban lévő eljárásról van szó, bővebb információval nem szolgálhatnak.

Olvasó

A kérdés már csak az, hogy vajon ennyire unalmas az élet arrafelé, vagy az nem tetszik valakinek, hogy egyesek szinte közvetlenül a háztömb mellé, a járda mentén parkolnak?

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Jelentem