Az idén nem szervezett programot a város az Autómentes Nap köré. A Gothard Jenő Iskola vezetői és tanárai viszont fontosnak érezték, hogy valamivel felhívják a gyerekek figyelmét erre a napra, így aztán nyeregbe hívták a nebulókat egy szolid, oda-vissza 20 kilométeres kerékpáros kirándulásra. Számunkra meglepő módon 150 diák érezte úgy, hogy neki tekernie kell a csapattal, a szülőkkel és tanárokkal együtt pedig közel kétszázan vágtak neki az iskolától a Gyöngyösfaluba vezető útnak.
Százötven diák mozgatása még gyalog sem egyszerű, bringával pedig még nagyobb felelősséggel jár, hiszen közúton közlekedtek. Az iskola segítséget kért és kapott a rendőrségtől. Rendőrautó és rendőrmotor biztosította a haladásukat, ami szintén nagy élmény volt a sárga láthatósági mellénybe bújt nebulóknak. Az iskola igazgatójától, Varga Tamástól később megtudtuk, hogy részben a tanulók a saját fényvisszaverő mellényüket viselték, de az iskola is tudott kiosztani ilyeneket, felhíva a figyelmet a biztonságra. A menetoszlopban kevés bukósisakot láttunk a gyerkőcökön, a későbbiekben ezt a vonalat még erősíteni kellene.
A népes kerékpáros-sereglet negatív mérlege egy esés és egy defekt volt, azaz említésre méltó esemény nem történt út közben. Azaz mégis: a diákok fegyelmezetten kerékpároztak, az autósok pedig türelmesek voltak a menetoszloppal.
A cél a gyöngyösfalui Holdfényliget volt, annak is az élményösvénye. Itt szintén kellemesen csalódtunk a diákokban, akik örömmel rúgták le a cipőket és zoknikat, hogy mezítláb végigsétálhassanak szalmán, sziklán, kavicson, fakérgen, iszapos területen és egyéb, a XXI. századi városi gyerekek talpa számára egyáltalán nem szokványos terepen. Persze volt sikongatás és jajszó is, de ez is a játék része volt. A megéhező gyerekek almát ropogtathattak, majd a tartalmas program végén a menetoszlop visszaindult Szombathelyre.
Videónk megörökítette a példaértékű kirándulást, a diákok pedig újabb tapasztalatot gyűjthettek a forgalomban történő kerékpározásról.