Valóban zajosabbak a szombathelyi szomszédok és utcák, mint 10-15 évvel ezelőtt?
Támogasd a Nyugat.hu-t!
- kérdeztük egy október közepén megjelent
írásunkban
„Ha éppen nem fúrja senki a falat, akkor egymással üvöltöznek”
October
19.
07:40
.
A válasz félreérthetetlen. Olvasónk kétharmada arra szavazott , hogy
„Igen, egyértelműen”.
24 százalék szerint változatlan a helyzet , és mindössze 10 százalék számolt be arról, hogy inkább csendesebb lett a környék .
A kérdést azért tettük fel, mert az utóbbi időben több helyről is azt hallottunk, zajosabb lett a belváros, és beszéltünk olyannal is, aki szerint ugyanez a trend tapasztalható a lakótelepeken.
Hogy valóban így van, azt a szavazáson kívül csak az olvasói hozzászólások erősítik meg.
„A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság ilyen jellegű statisztikai kimutatást nem vezet. A rendőrök az összes Főkapitányságra beérkező bejelentésre megteszik a szükséges intézkedéseket, a jogsértő cselekményeket szankcionálják.”
Ez a válasz érkezett Vas megyei rendőrségtől, amikor a csendháborítással kapcsolatos bejelentésekről érdeklődtünk.
A hozzászólások alapján olvasóinkat az alábbi zajok bosszantják leginkább:
Az is figyelemre méltó, hogy miközben sok a gondunk a környezeti zajokkal, európai összehasonlításban viszonylag
keveset panaszkodunk
„Ha éppen nem fúrja senki a falat, akkor egymással üvöltöznek”
October
19.
07:40
.
A németek vagy a hollandok több mint 30 százaléka tett már bejelentést a szomszédból vagy az utcáról érkező zajokra, Magyarországon az arány kevesebb mint 10 százalék.