A The Millions összeszedte a legjobban várt könyveket, két magyar szerző is felkerült a listára.
A Könyves blog szúrta ki, hogy a The Millions összegyűjtötte azokat a könyveket, amik az év második felében jelennek meg az Egyesült Államokban, és már nagyon várják a megjelenésüket.
A listára felkerült Szabó Magda
Katalin utcája
, amit Len Rix fordít majd, valamint Krasznahorkai László
Megy a világ
című könyve, John Batki, Ottilie Mulzet és George Szirtes fordításában.
Szabó Magda, 1977
MTI/Molnár Edit
Szabó Magdát egyébként is nagyon kedvelik az amerikaiak, a New York Times 2015-ben
Az ajtó
című könyvének Len Rix féle fordítását beválasztotta az év tíz legjobb kötete közé.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.