Az ÉSZ szombathelyi győzelme nem csak a Holdról látszik, egyenesen a történelemkönyvekbe írták

A kezdeti izgalmaktól a győzelmet követő sajtótájékoztatóig követtük Nemény Andrásék eredményváróját.

A múlt vasárnap több szempontból is érdekes volt. Egyrészt Szombathely mellett földet ért egy tornádó Ausztriából érkező tornádó ért földet Szombathely közelében 2024. June 09. 19:21 , másrészt pedig önkormányzati és Európai parlamenti választásokat is rendeztek. Az időjárás mostoha volt, de elindultunk, hogy némi hangulatjelentést adjunk a városban induló pártok eredményváróiról.

Éljen Szombathely eredményváró
Lélekemelő bíztatás
Mészáros D. Zsolt
A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Este 8 óra után érkeztünk meg a Szimfónia Kávézó elé, ahol az Éljen Szombathely! Egyesület tagjai és szimpatizánsai gyülekeztek. Tóth Kálmánnal, az egyesület elnökével egy villáminterjút Élőben jelentkezünk az Éljen Szombathely eredményvárójáról 2024. June 09. 20:26 is készítettünk, s ekkor még úgy tűnt, az ÉSZ célja 8 képviselőhely megszerzése a városi közgyűlésben.

Korán volt még ahhoz, hogy lehorgonyozzunk egy helyen, ezért elmentünk a Bingó Pizzériába is, ahol a Mi Hazánk várta az első infómorzsákat a szavazás állásáról, és Danka Lajost, a párt szombathelyi polgármester-jelöltjét is megszólaltattuk. Kedélyes hangulat mellett minimum két helyre számítottak, és most már tudjuk, hogy a kompenzációs listának köszönhetően ebből egyet be is húztak.

A partvonalon innen és túl

Mivel ekkor már tudtuk, hogy kollégáinkat nem engedték be Nem engedték be a Nyugat.hu-t a Fidesz eredményvárójára - de nem adjuk fel 2024. June 09. 21:10 a Fidesz eredményvárójára, ezért mi visszasiettünk az ÉSZ rendezvényére, hogy tűzközelből próbáljunk információkhoz jutni. Fél 9 után kissé feszült hangulat fogadott minket, bár azt nem tudtuk eldönteni, hogy túl sok volt a kávé, vagy túl kevés.

Éljen Szombathely eredményváró
Tóth Kálmán és dr. László Győző feszült pillanatban
Mészáros D. Zsolt

Nem sokkal később, a zsinagóga udvar egyik asztalánál alakítottuk ki a kis központunkat, és innen figyeltük a történéseket. A feszültség egyre nagyobb darabokban szakadt le a résztvevőkről, ahogy érkeztek az első adatok. Sorra kiabálták be a jelöltek a körzeteik aktuális állását, és már ekkor látszott, hogy Nemény András repülőrajtot vett.

Majd, elkezdtek érkezni az egyéni választókörzetek számai is, a hangulat pedig egyre inkább kezdett egyfajta fieszta formát ölteni. A vártnál jobban alakult minden, és ez látszott is az arcokon, ez alól csak Szuhai Viktor volt kivétel, valahogy nála egy mosolyt sem sikerült elkapnunk.

Akiért a vastaps szólt

Sötétedés után, amikor már azt hittük, csak az öröm féktelen elszabadulására várunk, hirtelen feltűnt a tömegben Balassa Péter, a Konzervatívok Egy Jobb Városért egyesület polgármester-jelöltje, hogy személyesen gratuláljon Nemény Andrásnak a győzelemhez.

Éljen Szombathely eredményváró
Balassa Péter gratulál Nemény Andrásnak
Mészáros D. Zsolt

Elegáns gesztus volt ez, ami nem is marad viszonzatlanul, vastapsot kapott az ÉSZ jelöltjeitől, szimpatizánsaitól, de még a kávézó alkalmazottaitól és tőlünk is. De, egy igazán nagy fordulat ekkor még hátra volt.

Új Hold kél

Végül nem lett szoros, és a 8 is óvatos becslésnek bizonyult. Nemény Andrásék mind a 12 egyéni választókörzetet meg tudták nyerni Nemény András: arra kell vigyáznunk, hogy ne bízzuk el magunkat 2024. June 09. 23:29 , amire Szombathely történetében még nem volt példa. Ez az eredmény nem csak, hogy a Holdról is látszik, de egyenesen a történelemkönyvek lapjaira íródott.

Éljen Szombathely eredményváró
Az Éljen Szombathely! tagai a Szombathely portrék előtt - a képre kattintva galéria nyílik
Mészáros D. Zsolt

Este 11 előtt néhány perccel a régi-új képviselők és a polgármesterük átvonultak a Szombathely portrékhoz, ahol Nemény András elmondta az újrázás utáni első beszédét:

Az első mondatom a köszöneté. Köszönjük, Szombathely! Köszönjük ezt a hihetetlen bizalmat, támogatást, ami - én azt remélem -, hogy ennek a négy és fél év munkának szól.

- mondta második ciklusának legelső sajtótájékoztatóján.

A történelem gyakran csak megtörténik velünk, de most testközelből élhettük át, ahogy emberek beírják magukat a nagy könyvekbe. Mindenesetre egy elismerésre méltó eredmény született az este, mi pedig ma már dolgozunk tovább.

Mérték - Médiaelemző műhely
Ökotárs alapítvány
Ez a tartalom az Ökotárs Alapítvány és a Mérték Médiaelemző Műhely pályázati támogatásával valósult meg. Az itt megjelenő vélemények nem tükrözik a támogatók álláspontját.
adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gyakornoki program 2024